hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Elkezdődött az oltás Budapesten (Bővítve!)

Az oltás biztonságos, már nagy számban oltottak azzal a világon, és alig volt szövődmény, jelentette ki szombaton a közmédiának a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

Vályi-Nagy István örömét fejezte ki, hogy a 125 éves, eredetileg is fertőzőkórháznak épült Szent László kórházban, – amely a koronavírus-járványban "elsővonalas" intézmény volt, ahol a fertőzötteket ellátták  – kezdték meg az oltások beadását Magyarországon. Úgy látja, a kollégái részéről is erősödik a bizalom az oltás iránt.

A Dél-Pesti Centrumkórházba szombaton megérkezett oltóanyagok felét az ismétlőoltásig elteszik egy mínusz 80 Celsius-fokos hűtőbe. Az oltás előtt ki kell tölteni az információs lapokat, beleegyezési nyilatkozatokat. Az oltás után pedig 15-30 perces megfigyelés következik.

A főigazgató elmondta: első körben a Dél-Pesti Centrumkórház és a környező kórházak intenzív osztályain dolgozókat, majd a sürgősségin dolgozókat oltják, utána az általános osztályok dolgozóival folytatódik az oltás.    Vályi-Nagy István leszögezte: az oltás veszélytelen; és beadását követően 95 százalékban kialakul a védettség. Ezért arra buzdít mindenkit – kollégáit és a lakosságot is –, hogy oltassák be magukat.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa beadta az első koronavírus elleni védőoltást Magyarországon szombaton. A főorvos a közmédiának nyilatkozva azt mondta: a mostaninál nagyobb mennyiségben érkeznek majd vakcinák a következő időszakban, de az első szállítmány kiemelten fontos a koronavírus elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók számára.

Szlávik János kiemelte: sok eredmény igazolja, hogy az oltás biztonságos. Ugyanolyan mellékhatások fordulhatnak elő, mint a korábban megismert oltásoknál: enyhe bőrpír, az oltás helyén egy kis fájdalom, másnap egy kis hőemelkedés, izomláz. A Pfizer-típusú vakcina esetében azoknál kell fokozott óvatossággal eljárni, akiknél korábban súlyos allergiás reakció, sokk alakult ki valamilyen étel vagy ital miatt. Szlávik János viszont megjegyezte: az eddig beadott oltásoknál elenyésző számban fordult elő ilyen reakció és az is átmeneti volt.

Az M1 aktuális csatornán az egyik beoltott, Kertész Adrienne, a Dél-pesti Centrumkórház infekciókontroll osztályának osztályvezető főorvosa azt mondta: régóta várta, hogy megkaphassa az oltást, mert ettől függ, hogy tovább tud-e biztonságban, nyugodtan dolgozni.

*

Debrecenbe is megérkeztek a koronavírus elleni vakcinák, hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombaton kora délután. A helyszínen tartózkodó tudósító azt mondta: Debrecenben mintegy 6 ezer egészségügyi dolgozó van, és harmaduk, vagyis kétezer ember döntött úgy, hogy kéri az oltást. A hajdú-bihari megyeszékhelyen vasárnap kezdik az egészségügyi dolgozók oltását.

*

Nyíregyházára is megérkeztek a koronavírus elleni vakcinák, hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombat délután. A helyszínen lévő tudósító arról számolt be Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház főigazgatójának tájékoztatása alapján, hogy vasárnap reggel 9 órakor kezdik meg az oltást.

Az egészségügyi dolgozók mintegy 35-40 százaléka jelezte, hogy kéri a védőoltást,

Az első koronavírus elleni oltóanyagszállítmány szombaton reggel 6 órakor lépte át a hegyeshalmi határt. A vakcinát rendőrségi felvezetéssel elsőként a Dél-Pesti Centrumkórházba vitték, ahonnan a többi négy oltópontra - az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, a Semmelweis Egyetem Klinikájára, a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházba és a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórházába - szállítottak a Pfizer-BioNTech vakcinából.

 

Szlávik János infektológus főorvos egy Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án (MTI/Koszticsák Szilárd)
Szlávik János infektológus főorvos egy Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án (MTI/Koszticsák Szilárd)

Az oltás az új típusú koronavírus-járvány megállításának legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszere - jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora szombat délután az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Mekely Béla hangsúlyozta: az oltásnak semmilyen veszélye nincs. Az a kevés szövődmény (ami döntően helyi reakció) nem összehasonlítható azzal a tünetegyüttessel, amit az új típusú koronavírus okoz.

A rektor elmondta: a Semmelweis Egyetem klinikáin is – ahol az egészségügyi szakdolgozók és orvosok többsége szeretné az oltást – elkezdték beoltani az egészségügyi dolgozókat. Most azok kapják meg a védőoltást, akik közvetlenül a Covid-ellátásban dolgoznak az intenzív osztályokon és a sürgősségi betegellátásban, továbbá egyes speciális betegeket kezelő egészségügyi dolgozók.

Merkely Béla példaként említette, számos olyan fertőzött van az intézményükben, akik szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvednek. Ismert, hogy az új típusú koronavírus súlyosbítja a koszorúér-betegséget, sokszor heveny szívizom infarktust, szívizom elégtelenséget okoz. Emellett számos olyan beteget is kezelnek a kórházban, akiknek tüdőfelülete súlyosan károsodott és emiatt műtüdő kezelést kapnak.

A rektor megjegyezte, amikor a "betegellátásában minden kézre szükség van, akkor valóban az egészségügynek kell elsőnek lenni". Fontos, hogy az egészségügyi dolgozóknak biztonságot adjanak azáltal, hogy 95 százalékos védettséget kapnak a vírussal szemben.

Az egészségügyi dolgozók rendkívüli módon helytálltak – mondta Merkely Béla, de figyelmeztetett: egy apró hiba is megbetegedést, súlyos betegséget, akár halált okozhat körükben. Ha az egészségügyi dolgozóknak hosszú időn keresztül kell minden nap helytállni, "akkor egyedül az oltás az, ami meg tudja őket védeni" – fogalmazott.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés