hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Elfeledettek lettek

Az Alzheimer-kórosok gondozása gyakran a családtagokra hárul, akiknek fel kell adniuk a munkahelyüket, elszegényednek, a terhelésbe sokszor maguk is beleroppannak – írja a 168 Óra.

A lap példaként idézett történetében az alzheimeres feleségét teljes időben gondozó Zsiga Attila idén februárban ápolási díjat kérvényezett. Erre az állami támogatásra azok jogosultak, akik súlyosan fogyatékos családtagjaikat gondozzák otthon. A szegedi Memória Szakambulancia megvizsgálta az asszonyt, és a látleletbe beírták: „Kognitív funkciókban folyamatos hanyatlás. Hozzátartozókat még megismeri. Nevét nem tudja leírni. Önálló életvitele nem lehetséges. Fogyatékossági támogatáshoz IQ-teszt elvégzését kérte a hatóság. A beteg kognitív státusza alapján IQ-teszt elvégzése nem kivitelezhető.”
Csakhogy a szakorvosi diagnózis nálunk nem elegendő az értelmi fogyatékosság megállapításához. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervétől is igazolást kellett szerezni. A „szerv” azonban be sem hívatta az asszonyt, látatlanban megállapította róla: „Betegsége nem minősül súlyos értelmi fogyatékosságnak.” Határozatukat azzal indokolták, hogy egy 2003-as kormányrendelet szerint az Alzheimer-kór nem tartozik a fogyatékosság kategóriájába. Így a beteget gondozó családtagnak nem jár ápolási díj. Sem más segítség.

Himmer Éva több mint tíz évvel ezelőtt hozta létre a Feledékeny (Alzheimer-kórral és más emlékezetzavarral élő) Emberek Hozzátartozóinak Társaságát. Az érdekvédő csoport elnöke szerint Zsiga Attiláék esete nem egyedi. Rengetegen keresik meg őket hasonló tragikus történetekkel. Civil társaságuk évek óta küzd azért, hogy az Alzheimer-kórt idehaza is fogyatékosságnak ismerjék el. Mint mindenütt Európában. Az unióban ugyanis kiemelten támogatják e betegségben szenvedők családjait. A demenseknek nappali ellátó helyeket biztosítanak, hogy hozzátartozóiknak ne kelljen feladniuk saját életüket.

Az önkormányzatoknak itt is kötelező napközit működtetniük a fogyatékosoknak. Ezért is lenne fontos, hogy az alzheimeresek is megkapják ezt az egészségügyi besorolást – idézi tovább Himmer Évát a 168ora.hu.

(forrás: 168 óra)

cimkék

hirdetés

Könyveink