2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Eladják szerveiket a migránsok?

A Közel-Keleten egyre több migráns adja el szerveit, hogy Európába juthasson, derült ki a holland televízióban szerdán bemutatott Zembla című műsor oknyomozó tudósításából, közli az MTI nyomán az Origo.

Az újságíróknak egy névtelenül nyilatkozó kairói szervkereskedővel folytatott beszélgetéséből kiderült: már több tucat migráns vállalkozott erre, hogy így finanszírozza az útját Európába. A többségük már Németországban van, de vannak közöttük olyanok is, akik Hollandia, Franciaország, Írország, Nagy-Britannia, Svédország, vagy Norvégia felé vették útjukat.

A tudósítás szerint a törvénybe ütköző szervátültetéseket főleg Egyiptomban hajtják végre, a szervek recipiensei rendszerint közel-keleti államok tehetős polgáraiból kerülnek ki. Egy vese ára a riport szerint mintegy 20 ezer euró, azaz 6 millió forint, amit a szervkereskedő kap meg, és határoz arról, ebből mennyit engedjen át az Európába tartó migránsnak.

Ha ez igaz, akkor súlyos bűncselekményről van szó, embercsempészetről, amelynek célja a szervkereskedelem, hangsúlyozta Frederike Ambagtsheer szervkereskedelemre szakosodott holland kriminológus, közli a lap.

(forrás: MTI/Origo)
hirdetés

Könyveink