hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Együttműködik az SE és a Karolinska Intézet

Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem a stockholmi Karolinska Intézettel, amely a világ 41. legjobb egyeteme a Times Higher Education rangsora szerint.

Az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben rendezett szimpózium nyitóbeszédét dr. Kellermayer Miklós, az SE Általános Orvostudományi Kar dékánja tartotta, aki rámutatott a Semmelweis Egyetem és a Karolinska Intézet közötti hasonlóságokra. Kiemelte, hogy mindkét intézmény célul tűzte ki a nemzetközi rangsorokon való előrelépést, és a köztük lévő több mint egy évtizedes sikeres partnerség természetes szövetségessé teszi őket e tekintetben. Beszámolt arról is, hogy a jelenlegi kurrikulumreform során a patológia egy fix pont volt, mivel időben a képzés közepén helyezkedik el, valamint az orvosképzés szilárd alapjának tekinthető, ami összeköti az elméletet a klinikai oktatással. Ez a konferencia kitűnő példája ennek a kapcsolódásnak, mivel mind képzési, mind tudományos témák szerepelnek a programban – jelentette ki Kellermayer Miklós.

Dr. Mikael Björnstedt, a Karolinska Intézet Klinikai Patológiai és Citológiai Centrumának igazgatója a stockholmi intézet patológiai tevékenységéről tartott rövid beszámolót. Nyitó szavaiban gratulált a Semmelweis Egyetem 250. évfordulójához, rámutatva, hogy a magyar egyetem idősebb, mint a Karolinska Intézet, amit 1810-ben alapítottak. Beszámolt róla, hogy a patológiai tevékenység szervezetileg a Karolinska Egyetemi Kórházon belül a Karolinska Egyetemi Laboratóriumhoz tartozik, aminek messze a legnagyobb egysége. Elmondta, hogy intézetük négy nagyobb kórházat lát el Stockholmban, valamint több kisebb egészségügyi intézményből is gyűjt mintákat. Az utóbbi 10 év során méretünk megduplázódott, melyhez nagymértékben hozzájárult a Semmelweis Egyetemmel való nagyszerű és sikeres együttműködésünk, melyet reményeim szerint tovább tudunk bővíteni és mélyíteni az elkövetkező években – fogalmazott Mikael Björnstedt.

Az esemény záróaktusaként a két intézmény vezetői együttműködési megállapodást írtak alá, melynek célja tovább bővíteni a szakmai kapcsolatokat mind a kutatás, mind az oktatás terén. A megállapodás lényege, hogy még jobban kinyissuk az együttműködési lehetőségeket, megtaláljuk, hogy hol vannak további csatlakozási pontok a két intézet kutatási és diagnosztikai profilja között – mondta el Matolcsy András. A célok között szerepel az is, hogy közös uniós kutatási pályázatokat tudjunk beadni a jövőben. Beszámolt arról, hogy szakmai csereprogram is működik a két intézet között, melynek részeként orvosok és asszisztensek is időt tölthetnek el a partnerintézményben, valamint a tudományos együttműködés is intenzív a Semmelweis Egyetem és a Karolinska Intézet között, több közös publikáció született már a kollaboráció eredményeként.

A Semmelweis Egyetem és a Karolinska Intézet közötti partnerség több mint egy évtizedes múltra tekint vissza és az elmúlt években elsősorban a patológia és a kardiológia területére koncentrált. További együttműködési felületeket generál a két intézmény tagsága az EIT Health és a Eurolife szakmai szervezetekben.

További részletek az egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink