hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Együttműködik az egészségpénztár az egészségközponttal

Több mint 36 százalékkal nőtt az egyéni befizetések összege tavaly az OTP Egészségpénztárban, közölte az ügyvezető igazgató csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Studniczky Ferenc elmondta: a várakozásoknak megfelelően 2017 rekordévet jelentett az OTP Egészségpénztár számára az egyéni befizetések terén. A 2016-os 27 százalékos bővülést követően ugyanis a múlt évben több mint 36 százalékkal, 5,65 milliárd forintra nőtt az egyéni tagok által egy éven belül befizetett összegek nagysága. Hozzátette: a munkáltatói befizetés tavaly mintegy 3,73 milliárd forintot tett ki, ez 41 százalékkal kevesebb az előző évinél.  Így 2017-ben a pénztár bevétele összesen 9,38 milliárd forint volt, hasonlóan az előző évihez.

Az ügyvezető igazgató kiemelte: a 2017-es év több szempontból is történelmi volt az OTP Egészségpénztár számára. A pénztárhoz érkező egyéni befizetések 5,65 milliárd forintos összege tavaly először és mindjárt 57 százalékkal meghaladta a munkáltatói hozzájárulások összegét.  A rendkívüli eredményhez nagyban hozzájárult a pénztár valaha volt legeredményesebb hónapja, 2017 decembere, amikor több mint 1,759 milliárd forint érkezett az egyénektől és a munkáltatóktól összesen a kasszába.

Studniczky az MTI kérdésére elmondta: a befizetések és kifizetések egyensúlyban vannak, évente 9-10 milliárd forintot tettek ki mindkét oldalon. A kifizetéseket tekintve tavaly a gyógyszertári felhasználás 4,9 milliárd, a magánegészségügyi költés 2,2 milliárd, míg a gyógyászati segédeszközök finanszírozása 1,9 milliárd forintot tett ki.

Az ügyvezető igazgató bejelentette, hogy az OTP Egészségpénztár stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budai Egészségközponttal. Dr. Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont főigazgatója arról beszélt, hogy az utóbbi tíz évben minden évben ügyfélkörük kétszámjegyű bővülését tapasztalták. Tavaly több mint 18 ezer új privát páciens jelentkezett az intézményben. A főigazgató újságírói kérdésre elmondta: a múlt évben az egészségközpont árbevétele elérte a 6,76 milliárd forintot, ami mintegy 1,2 milliárd forinttal haladta meg az előző évit és hasonló növekedésre számítanak az idén is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink