hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egyre több gondot okoznak a dizájner drogok

A legtöbb drogfogyasztó továbbra is Budapesten van, de a vidéki nagyvárosokban is egyre jobban terjed a dizájner drogok használata. A tiltó lita csak márciusban bővül.

Január 8-án délelőtt 11-kor még javában buliztak a fiatalok a Hajógyári-szigeten. Az a három fiatalember is itt szórakozott, akiket január 7-én reggel a közei HÉV megállóból vittek életveszélyes állapotban az Erzsébet Kórház intenzív osztályára. Mindannyian GHB-t, vagyis a Gina nevű kábítószert fogyasztották. Rajtuk kívül ugyanaznap éjszaka még 6-an kerültek be a toxikológiára hasonló szerhasználat miatt.

A Gina festékoldó szer, amit graffitik eltávolítására is használnak. Eddig legálisan lehetett venni, az interneten is akciósan árulták, az új szabály szerint januártól azonban már tiltott szer. A listára több vegyületet csak márciustól vettek fel.

– Akik a tavalyi év végéig legális szerek forgalmazásával foglalkoztak, már most tudják, hogy milyen egyelőre még engedélyezettekkel fognak foglalkozni. Nem beszélve arról, hogy a C-lista, amivel kapcsolatban a törvényi szabályozás készült, csak márciusban fog hatályba lépni. Magyarán szólva addig még árusítható az interneten – jelentette ki a Hír TV-nek Zacher Gábor toxikológus.

(forrás: Hír TV)
hirdetés

Könyveink