hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egyre olcsóbb a magyar dolgozó

Tavaly egy teljes munkaidős foglalkoztatottra eső munkaerőköltség havi átlagban 281 ezer forint volt Magyarországon, ez folyó áron 3,2 százalékkal kisebb a 2009-esnél − írja a Napi Gazdaság a KSH adataira hivatkozva.

A munkaadók a válság hatására a munkával kapcsolatos költségeik közül inkább juttatásokon (képzési költség, költségtérítés, béren kívüli juttatás) spóroltak.

Tavaly egy teljes munkaidős foglalkoztatottra eső munkaerőköltség havi átlagban 281 ezer forint volt Magyarországon, ez folyó áron 3,2 százalékkal kisebb a 2009-esnél − derül ki a KSH új becsléséből. A csökkenést döntően a közszféra munkajövedelmének alakulása magyarázza, ott ugyanis 10,5 százalékos visszaesést mértek, míg a versenyszférában 1,8 százalékos emelkedést. Az egy főre jutó havi szociális költség minden gazdasági ágban alacsonyabb lett a központi intézkedések, a tételes eho (egészségügyi hozzájárulás) eltörlésének, valamint a munkáltató által fizetendő tb-járulék két százalékpontos mérséklésének köszönhetően.

A KSH számításai szerint 2009-ben a havi átlagos munkaerőköltség a legalább ötven főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a kijelölt nonprofit szervezeteknél 317,3 ezer forint volt, ez 3,2 százalékkal maradt el a 2008-astól; ezen belül a közszférára jellemző költségszint 296 ezer, a vállalkozói köré 337 ezer forintnak felelt meg.

Összességében a bruttó munkajövedelem 1,7, a szociális költségek 6,2, az egyéb költségek 12,1 százalékkal csökkentek az előző évhez viszonyítva. Eszerint a munkaadók a válság hatására a munkával kapcsolatos költségeik közül kevésbé az explicit béreken, inkább más juttatásokon (képzési költség, költségtérítés, béren kívüli juttatás) spóroltak.

A teljes cikk a Napi Gazdaság oldalán olvasható.

(forrás: Napi Gazdaság)
hirdetés

Könyveink