hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egyre csak fogy a magyar

A természetes népességfogyás harmadával emelkedett 2017 első felében – derül ki ki a KSH friss adataiból, amelyeket az Index elemez.

Az év első öt hónapjában 36 508 gyermek jött világra, ami 267-tel, 0,7 százalékkal meghaladta a 2016. január–májusi születésszámot. 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével, a szökőnaphatástól megtisztított születésszám az előző év azonos időszakához képest nagyobb mértékben, 1,4 százalékkal emelkedett. Míg február–áprilisban némileg csökkent a születések száma, januárban kismértékben, májusban pedig jelentősen, 9 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.

2017. január–májusban 59 592-en haltak meg, ami nagymértékű, 11 százalékos emelkedést, számszerűen 5671-gyel több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához viszonyítva. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése valamivel nagyobb mértékű volt. A legnagyobb növekedés január–februárban történt, amikor a halálesetek szökőnaphatástól megtisztított száma átlagosan 25 százaékkal emelkedett. Idén májusban már pozitívabb volt a trend, 2,3 százalékkal kevesebben haltak meg a tavalyihoz képest, a halálozások havi száma 2016 szeptembere óta először csökkent a megelőző év azonos hónapjához képest.

A halálozások jelentős, valamint a születések számának kismértékű emelkedése következtében a természetes fogyás a 2016. január–májusi 17 680-nal szemben 2017 első öt hónapjában 23 084 fő volt, ami 31 százalékos emelkedést jelent.

Bővebben az Indexen.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink