hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egyeztetnek a munkahelyvédelmi programról

A kormány kedden benyújtja az Országgyűlésnek a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi programot az adótörvényeket módosító javaslat keretében – jelentette be Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára kedden, a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülését követő tájékoztatón.

A munkahelyvédelmi csomag benyújtását követően megkezdődik a program részleteinek egyeztetése az érdekképviseletekkel, s az egyeztetések után ősszel, feltehetően szeptemberben fogadhatja el a módosított törvényeket a parlament – mondta Balog Ádám. Jelezte, hogy a csomag forrásait mindenképen megteremti a kormány.

A munkahelyvédelmi program keretében egyeztetni kell a jövő évi minimálbérekről és bérminimumról, a bérkompenzációról, valamint a járulékcsökkentő csomagról. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta: a munkaadók a jövő évi várható infláció mértékéig, 4,2 százalékig látják elfogadhatónak a bruttó minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum emelését. Amennyiben ettől eltérő megállapodás születik, akkor a járulékcsökkentő csomag hatástalan maradhat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink