hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Egyet gondol a kormány és a MOK

Közösek a kormány és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) legfontosabb célkitűzései, közölte az Emmi parlamenti államtitkára.

Továbbra is foglalkozni kell az egészségügyi dolgozók helyzetének javításával, a finanszírozási kérdésekkel, az évtizedes problémát jelentő paraszolvencia kérdésével vagy éppen az állami és a magánegészségügy viszonyának rendezésével. Kiemelten kell kezelni a daganatos és keringési megbetegedések megelőzését és gyógyítását, ennek markáns része az egészségtudatosság erősítése – mondta Rétvári Bence.

Felidézte, hogy a kormány az elmúlt években tárgyalássorozatot folytatott az egészségügyi ágazat reprezentatív szakszervezeteivel és azok stratégiai partnereivel. Örömtelinek nevezte, hogy a kamara is eredményesnek minősítette ezeket a tárgyalásokat, amelyek eredményeként a szakvizsgával rendelkező orvosok alapbére "2016 óta két lépcsőben bruttó 207 ezer forinttal emelkedett".

A kormány intézkedéseinek köszönhetően folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma. A háziorvosi ellátásra fordított finanszírozás összege 74 százalékkal több, mint amekkora 2010-ben volt. A háziorvosok már negyedik éve havi 130 ezer forint kiegészítő támogatást kapnak. Letelepedési és praxisvásárlási pályázatok indultak, ezeket folytatni is szükséges. A kormánynak meggyőződése, hogy az alapellátást továbbra is kiemelten kell kezelni. Az orvosok, ápolók béremelésének folytatása mellett fontosnak tartják társadalmi megbecsültség növelését is.

Rétvári Bence együttműködést ajánlott, és egyúttal kérte a MOK-tól, hogy a kormányzat partnereként javaslataival segítse munkájukat alapvető célkitűzéseik közös eléréséért.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink