hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Egyedülálló arcrekonstrukció

„Szimmetrikus lett az arcom, és visszaállt az eredetihez közeli állapot. A baleset után hetekig gyomorszondán keresztül tudtam csak enni, most akár egy damilt is el tudok harapni” – így érzékeltette a nyolc évig tartó, öt műtétből álló gyógyulási folyamatának eredményét a most 44 éves Zsolt, akinek arca 2004-ben egy autóbalesetben súlyosan roncsolódott.

A sérülés következtében a férfi arccsontjai olyan helyzetbe kerültek, hogy lehetetlenné vált a száj bezárása, s így a rágás is, elveszítette bal szemét; a szemürege és az álla mellett, az ajka, a járomcsontja, s a bal alsó szemhéja is teljesen szétroncsolódott. Az első műtétet nyolc éve, az utolsó, már csak esztétikai finomításokat tartalmazó beavatkozást pedig két hete végezték rajta a Semmelweis Egyetem Arc-,Állcsont-,Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján – tudatja az egyetem portálja.

Zsolt volt az első, akinek arcrekonstrukciója során alkalmazták a klinikán elérhető, egyedülálló számítógépes módszert, az úgynevezett „cranioviewer” programot, amely három dimenzióban segít megtervezni a roncsolódott arc helyreállítását úgy, hogy a páciens megjelenése a lehető legjobban hasonlítson az eredetihez – mondta az eredményekről beszámolva dr. Barabás József klinikaigazgató, a rendszer fejlesztésével foglalkozó, kutatóegyetemi TÁMOP pályázat által támogatott kutatócsoport vezetője.

„A szoftver abban segít, hogy rendellenes helyzetű arckoponya esetén meg tudjuk határozni, hogy az arccsont egyes részei hol lennének jó helyen” – magyarázta. Barabás József hozzátette: a számítógépes rendszer kifejlesztésével összefüggő, korábban elkezdett munkájukhoz nagy segítséget jelentett a CONE-BEAM CT készülék beszerzése, ez teszi ugyanis lehetővé a háromdimenziós kép készítését.

A TÁMOP pályázat segítségével létrejött kutatócsoport jelenleg a rendszerhez kapcsolható háromdimenziós adatbázis fejlesztésén dolgozik. A cél egy teljes körű, úgynevezett 3D kefalometriai adatbázis létrehozása, amely azt tartalmazza, hogy bizonyos pontoknak hol kellene lenniük egy átlagos európai arcon. Ennek felhasználásával a sebészek olyan sérülés esetén is rekonstruálni tudják az eredeti arcformát, amikor egyetlen csont sem maradt a helyén. Eddig csak a felső és az alsó állkapocsra volt meg ez a koordinátaszerű normarendszer, most ezt kiegészítette a kutatócsoport a szemüregre is.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés