hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egy pozícióra két helyettes államtitkár is jut az Emmi-ben (Frissítve)

Továbbra is rendeleti káosz van az Emmi-ben: a Népszava szúrta ki, hogy helyettes államtitkárt neveztek ki egy olyan pozícióba, ami még foglalt.

A Magyar Közlöny szerint új helyettes államtitkára van a humán tárcának, dr. Fábián Károly személyében. Az urológus szakorvos az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért lesz felelős. A kinevezés apró szépséghibája az, hogy a poszt jelenleg be van töltve, Nagy Szilárdot ugyanis ebből a pozícióból még nem mentették fel – szúrta ki a Népszava.

Mégsem Nagy Szilárd székébe érkezett?

Az Emmi 8.49-kor kiadott közleményében adott hírt a helyettes államtitkár kinevezéséről, amelyben az áll, hogy Fábián Károlyt Orbán Viktor miniszterelnök az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárává 2018. október 3-ai hatállyal kinevezte.

Urológus-onkológus az új helyettes államtitkár

Fábián Károly 1989-ben kezdett dolgozni a Haynal Imre Tudományegyetem Urológiai Klinikáján, majd a járóbeteg-szakellátásban a Ferencvárosi Szakorvosi Rendelőintézetben. Klinikai onkológia gyakorlatát az Országos Onkológiai Intézetben végezte, szakvizsgáját 1999-ben szerezte meg. 2000. májusától a Mediworld Plus Kft CT-MR diagnosztikai központban dolgozott szaktanácsadóként.

Mint a frissen kinevezett helyettes államtitkár saját honlapján írja: kiválóan felszerelt magánrendelőiben várja a betegeket.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink