hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Egy oktávval feljebb (x)

Az infomIx és a visualIx rendszer sikerének egyik titka, hogy mindig elébe ment az aktuális trendeknek, maximálisan figyelembe véve a felhasználói igényeket.

Nincs ez máshogy most sem, amikor a magyar egészségügyi informatikában egyedülálló módon az Ixnet, mint ötödik generációs alapellátási rendszer elérhetővé vált minden háziorvos, házi gyermekorvos számára.

Dr. Szathmáry Zoltán (Püski)

„…Végre megvalósulni látszik egy olyan program, ami nemcsak az adatok rögzítésére képes, hanem analizál, és segítséget nyújt a munkához, mintha plusz egy "okos kolléga" lenne velünk, aki használja az eszét, és végzi a munka egy részét, amíg mi mással tudunk foglalkozni…”

Egy új rendszer bevezetése soha nem zökkenőmentes. A ß-tesztelőkkel (azon orvosok, akik még a megjelenés előtti időben tesztelnek) szorosan együttműködve alakították ki az egyes folyamatokat, amelyből aztán megszületik az a programcsomag, amit az első valódi felhasználók kezdenek el használni. Ők azok, akik „megélik” a program gyermekbetegségeit, hiszen a napi használat során teljességében kezelik a programot, kihasználva annak valamennyi lehetőségét. A fejlesztők célja nem az volt, hogy a visualIx rendszert korszerűsítsék, hanem az, hogy alapjaiból újraépítve a folyamatokat egy olyan eszköz készüljön, amely mindent lefed a legegyszerűbb használattól a komplex gyógyítás folyamatáig. Mindezt modern, a felhasználó által hangolható felületen, maximálisan kihasználva az adott környezet lehetőségeit.

„…a visual szinte mindent tud, amit manapság egy háziorvosi szoftvernek tudnia kell… dr. Veress Attila (Apagy)”, de hisznek benne, hogy még mindig lehet magasabbra tenni a mércét. Garanciának tartják erre a cég 23 éves fennállása óta felépített hatalmas tudásbázist, amelynek kialakításában aktívan részt vesz vagy vehet valamennyi felhasználójuk. Ezért is választották a rendszer szlogenjeként a „Gyógyításra hangolva” kifejezést.

 Dr. Kovács József (Lengyeltóti)

„…A tesztelés során én azt éreztem, hogy az Ixnet megpróbálja jobban összefogni azt a sokrétű, sok helyről származó, sokféle adatot, amely egy beteghez köthető. Megpróbálja kiküszöbölni a párhuzamosságokat, vagyis arra törekszik, hogy egy adott adatot csak egyszer kelljen beírni és ahol arra szükség van rögtön rendelkezésre álljon...”

Az informatika hatalmas léptekkel fejlődik, szinte havonta jelennek meg újabb és újabb technológiák, amelyek természetes igényként merülnek fel felhasználói oldalon is. Az Ixnet úttörő módon képes alkalmazni ezeket a lehetőségeket, legyen szó akár a mobiltechnológiáról vagy akár a felhő alapú szolgáltatásokról. A fejlesztés során az egyik legtöbbször hangoztatott kifejezés az integráció. Igaz ez az Ixnet saját belső folyamataira, de igaz ez a külső megoldásokra is. Egyrészről tehát bármilyen eszközről, módszerről legyen is szó, azt az Ixnet keretein belül végezik (pl. TAJ-szám- ellenőrzés, eJelentés, számla, email- és dokumentumkezelés, útnyilvántartás stb.), illetve a rendszer összefüggésében kezeli az adatokat .

A korszerű orvosi adminisztráció ma már nem a szolgai adatbevitelt jelenti, hanem összetett működést, amelynek során a bevitt adatokat a program folyamatosan értékeli, ennek függvényében bizonyos tevékenységeket automatizál, előkészít, figyelmeztet.

Az Ixnet ígéretes lehetőség egy olyan program felépítésére, ahol a lehető legkevesebb adminisztrációval tehetünk eleget a mai kor által megkívánt adminisztrációs munkánknak, mindezt nagyon igényes, mutatós külsőbe csomagolva. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni. Ez a program is csak akkor tud jól, hasznosan működni, ha megfelelő adatokat kap.” dr. Kovács József (Lengyeltóti)

cimkék

hirdetés

Könyveink