hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egészségügyi katasztrófahelyzet Tapolcán?

Egészségügyi katasztrófahelyzet elrendelését kérte a közép-dunántúli regionális tisztifőorvos a tapolcai kórházra vonatkozóan a szakminisztertől – mondta Császár László, Tapolca fideszes polgármestere Tapolcán sajtótájékoztatón pénteken.

A miniszter jóváhagyását pénteken délutánra várják – tette hozzá, megjegyezve, hogy az elrendelő határozat akkor válik joghatályossá, ha azt a regionális tiszti főorvos közli az érintettekkel.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az országos tiszti főorvos április 30-i hatállyal vonta meg a Medisystől a kórház működtetési engedélyét, ám addig, amíg új szolgáltató nem kap engedélyt, a veszprémi megyei kórházat jelölte ki május 1-től kezdődően a tapolcai kórház és rendelőintézet működtetőjeként.
A polgármester szerint ez a határozat jogsértő volt és Tapolca érdekei ellen hatott, ezért ezt jelezték az országos tiszti főorvosnak, a Veszprém Megyei Bíróságtól pedig soron kívül kérték a határozat felfüggesztését. Az országos tiszti főorvos arról tájékoztatta csütörtökön a regionális tiszti főorvost, hogy a kiadott határozatát nem módosítja, mert az jogszerű, s arra utasította, hogy a határozatában foglaltakat – például a veszprémi kórház kijelölését a működtetésére – hajtsa végre.
Császár László szerint ez azt jelentette volna, hogy a tapolcai kórház beutalási rendje megváltozik május 1-től, az intézményt bezárják, s a környező kórházakban helyezik el a betegeket. Ekkor az egészségügyi miniszterhez fordultak, s a tárca vezetője csütörtökön úgy döntött, hogy az országos tiszti főorvosnak vissza kell vonnia a határozatát, s az első fokú hatóság, a regionális tiszti főorvos határozatát hagyja helyben. Eszerint április 30-val megszűnik a Medisyst működtetési engedélye, de nem veszi át a kórház működtetését a veszprémi megyei kórház, hanem a regionális tiszti főorvos egészségügyi katasztrófahelyzet elrendelését fogja kérni – tájékoztatott a polgármester.
A miniszter május 1-től bizonyosan elrendeli az egészségügyi katasztrófahelyzetet a tapolcai kórházra vonatkozóan, s a határozatában a városi önkormányzat által alapított Tapolcai Kórház Nonprofit Kft.-t jelöli ki ideiglenes működtetőként – mondta a polgármester. Hozzátette: május 3-án a nonprofit kft. kéri majd a működtetési engedély kiadását a regionális tiszti főorvostól.
Császár László szerint a Medisyst Kft. súlyos szerződésszegést követett el, ugyanis 30 évre kötöttek vele a 190 ágyas, 250 dolgozót foglalkoztató városi kórházra működtetési szerződést, s most – három év múltával – annak megszűntetését kérte. A szereződés megszűntével visszakerülnek az eszközök és a használati jogok is az önkormányzathoz, s május 3-án beadhatják a működési engedély iránti kérelmüket – mondta Császár László, megjegyezve: természetesen a kórház valamennyi dolgozóját is "átveszik". 
A polgármester hangsúlyozta: egyeztettek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral is, s az finanszírozni fogja május 1-től továbbra is a tapolcai kórházban a betegellátást.
A kórház eddigi működtetőjének, a Medisyst Kft.-nek tehát már nincs engedélye, a város által létrehozott kft. pedig még nem kapta ezt meg, illetőleg még nem is kérte – közölte Bujdosó László regionális tiszti főorvos pénteken az MTI-vel. 
Az  egészségügyi katasztrófahelyzet elrendelése megkönnyíti a város számára a kórházi dolgozók és az eszközök átvételét, valamint a betegellátás szervezését – hangsúlyozta Bujdosó László, hozzátéve: péntek délutánra várja erről a miniszter határozatát. 
Tapolca polgármestere kitért arra is, hogy a Medisysttel továbbra is tárgyalnak még az elszámolásokról, ám szerinte ebben a "bíróság mondja majd ki a végső szót". Közlése szerint a három év alatt végzett beruházásokért a Medisyst bruttó 500 millió forintra tart igényt, a város viszont csak jóval a 200 millió alatti összeget tudna elfogadni. A kórház, illetőleg a Medisyst adósságállománya 270 millióra tehető, de ezzel az önkormányzat nem foglalkozik, mert nem jogutódként veszi át a működtetést – tette hozzá a polgármester.

A miniszter jóváhagyását pénteken délutánra várják – tette hozzá, megjegyezve, hogy az elrendelő határozat akkor válik joghatályossá, ha azt a regionális tisztifőorvos közli az érintettekkel.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy az országos tisztifőorvos április 30-i hatállyal vonta meg a Medisystől a kórház működtetési engedélyét, ám addig, amíg új szolgáltató nem kap engedélyt, a veszprémi megyei kórházat jelölte ki május 1-től kezdődően a tapolcai kórház és rendelőintézet működtetőjeként.

A polgármester szerint ez a határozat jogsértő volt és Tapolca érdekei ellen hatott, ezért ezt jelezték az országos tisztifőorvosnak, a Veszprém Megyei Bíróságtól pedig soron kívül kérték a határozat felfüggesztését. Az országos tisztifőorvos arról tájékoztatta csütörtökön a regionális tisztifőorvost, hogy a kiadott határozatát nem módosítja, mert az jogszerű, s arra utasította, hogy a határozatában foglaltakat – például a veszprémi kórház kijelölését a működtetésre – hajtsa végre.

Császár László szerint ez azt jelentette volna, hogy a tapolcai kórház beutalási rendje megváltozik május 1-től, az intézményt bezárják, s a környező kórházakban helyezik el a betegeket. Ekkor az egészségügyi miniszterhez fordultak, s a tárca vezetője csütörtökön úgy döntött, hogy az országos tisztifőorvosnak vissza kell vonnia a határozatát, s az első fokú hatóság, a regionális tisztifőorvos határozatát hagyja helyben. Eszerint április 30-val megszűnik a Medisyst működtetési engedélye, de nem veszi át a kórház működtetését a veszprémi megyei kórház, hanem a regionális tisztifőorvos egészségügyi katasztrófahelyzet elrendelését fogja kérni – tájékoztatott a polgármester.

A miniszter május 1-től bizonyosan elrendeli az egészségügyi katasztrófahelyzetet a tapolcai kórházra vonatkozóan, s a határozatában a városi önkormányzat által alapított Tapolcai Kórház Nonprofit Kft.-t jelöli ki ideiglenes működtetőként – mondta a polgármester. Hozzátette: május 3-án a nonprofit kft. kéri majd a működtetési engedély kiadását a regionális tisztifőorvostól.

Császár László szerint a Medisyst Kft. súlyos szerződésszegést követett el, ugyanis 30 évre kötöttek vele a 190 ágyas, 250 dolgozót foglalkoztató városi kórházra működtetési szerződést, s most – három év múltával – annak megszűntetését kérte. A szerződés megszűntével visszakerülnek az eszközök és a használati jogok is az önkormányzathoz, s május 3-án beadhatják a működési engedély iránti kérelmüket – mondta Császár László, megjegyezve: természetesen a kórház valamennyi dolgozóját is „átveszik”. A polgármester hangsúlyozta: egyeztettek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral is, s az finanszírozni fogja május 1-től továbbra is a tapolcai kórházban a betegellátást.

A kórház eddigi működtetőjének, a Medisyst Kft.-nek tehát már nincs engedélye, a város által létrehozott kft. pedig még nem kapta ezt meg, illetőleg még nem is kérte – közölte Bujdosó László regionális tisztifőorvos pénteken. Az  egészségügyi katasztrófahelyzet elrendelése megkönnyíti a város számára a kórházi dolgozók és az eszközök átvételét, valamint a betegellátás szervezését – hangsúlyozta Bujdosó László, hozzátéve: péntek délutánra várja erről a miniszter határozatát. Tapolca polgármestere kitért arra is, hogy a Medisysttel továbbra is tárgyalnak még az elszámolásokról, ám szerinte ebben a „bíróság mondja majd ki a végső szót”. Közlése szerint a három év alatt végzett beruházásokért a Medisyst bruttó 500 millió forintra tart igényt, a város viszont csak jóval 200 millió alatti összeget tudna elfogadni. A kórház, illetőleg a Medisyst adósságállománya 270 millióra tehető, de ezzel az önkormányzat nem foglalkozik, mert nem jogutódként veszi át a működtetést – tette hozzá a polgármester.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink