hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egészségügyi informatika: a törvényhozásnak is lesz még dolga vele

2017 közepétől az egyetemi klinikáktól a háziorvosokig minden intézmény elektronikus úton cserélheti ki a vizsgálati eredményeket, leleteket – írja az egészséginformatikai fejlesztésekről a Népszava.

A lap Divinyi Zsomborral, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) központi tervezési és projekt-végrehajtási főosztályvezetőjével közöl interjút, az ágazat nagy informatikai projektjeinek állásáról. Bár a három nagyot év végéig befejezik, üzembeállításukra csak fogozatosan 2017 végéig kerítenek sort. Erről a főosztályvezető az interjúban így beszél:

„Úgy szoktuk mondani, hogy az egyik projekt a digitális csőpostát valósítja meg, vagyis az eddig papíralapon egyik intézményből a másikba átküldött, vagy átvitt, ráadásul nem egységesen kitöltött, megírt esetleírások, laborleletek mostantól a digitális térben fognak mozogni. A másik fejlesztés lényege, hogy erre a központi térre, digitális csőpostára olyan modulokat fejlesztünk, amelyek az ellátás minőségét javítják, a harmadik pedig a fekvő- és szakellátó intézményekbe visz infrastrukturális fejlesztést, hogy képesek legyenek belépni az új rendszerbe. (...)

A rendszer kiépül novemberig, de az összes modult 2017 év végéig kell bevezetnünk. Nem elég ugyanis, hogy készen legyenek a fejlesztések, a parlament őszi ülésszakán el kell fogadni az egészségügyi törvény módosításait is, amelyek jogszerűvé teszik a rendszer használatát. Ráadásul nem lehet minden fejlesztést egyszerre rázúdítani a hazai egészségügyre, ezért már eleve úgy terveztük, hogy ütemezetten vezetjük be az egyes elemeket. A távkonzílium indulhat el elsőként, mert most is vannak hasonló rendszerek, csak az adatátvitel nem megoldott egy zárt, biztonságos rendszerben, ezért kell CD-n vinni Debrecenbe a pesti leletet. A képet, hangot, szöveget egyszerre biztonságosan továbbító távkonzíliumot 2016 első félévében be lehet vezetni. A rendszer önmagában képes lesz arra, hogy egy időben kétezer távkonzíliumot lehessen rajta keresztül megvalósítani, szinte elképzelhetetlen olyan helyzet, amikor ennél többen akarják használni. Gyorsan lehet lépni az e-Recept bevezetésében is, mert ez képes lesz integrálni valamennyi most használt háziorvosi és gyógyszertári szoftvert – olvasható a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink