hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egészségügyi ellenőröket adunk a világbékéhez

Már több mint százhúsz NATO egészségügyi ellenőrt képeztek ki Magyarországon . adta hírül az MTI.

Az ellenőrök feladata megvizsgálni, hogy a katonai missziókba küldött nemzeti egészségügyi intézmények, tábori kórházak megfelelnek-e a szükséges követelményeknek - mondta Fazekas László orvos ezredes, a NATO KEKK kiképzési osztályvezetője az MTI-nek.

Az Észak-atlanti Tanács 2009 októberében akkreditálta a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központot (NATO KEKK). Ezen a héten hetedik alkalommal rendezték meg itt  az egészségügyi ellenőrzést oktató tanfolyamot. Most kilenc országból összesen húszan jöttek, hogy elsajátítsák, hogyan kell a NATO szabványainak megfelelően ellenőrizni a missziókba küldött különböző tábori egészségügyi egységek alkalmasságát.
Az első három, elméleti nap után csütörtökön a hovédség Tünde utcai Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Központjában, szimulált környezetben fogászati, sebészeti és sebesült-kiürítést szervező gyakorlaton kellett helytállniuk a hallgatóknak.

A kurzus végén a résztvevők igazolást kaptak arról, hogy elvégezték ezt a NATO, valamint a GYEMSZI és a Semmelweis Egyetem által is akkreditált tanfolyamot, s megszerezték a NATO egészségügyi-ellenőri képesítést.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink