hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egészségügyi beruházást árulnak a Jófogáson

Kétszázmilliónál többet nyert a magáncég egy uniós pályázaton. Felépítette a kisteleki egészségügyi komplexumot, most százmillióért hirdeti, írja a Délmagyar.

A pályázatot, amelyen a cég lassan nyolc évvel ezelőtt elnyerte a 215 millió forintot, egy hátrányos helyzetű térségekben induló vállalkozások támogatására írták ki. A megkérdezett kistelekiek túl sokat nem tudnak a cégről, ráadásul már jó ideje mozgást sem láttak a környéken.

Az uniós beruházások elkészülte után öt évig várható ellenőrzés, ez az úgynevezett fenntarthatósági idő. Ezt követően lényegében azt csinál vele az építtető, amit akar. Tehát a cég elnyert egy hátrányos helyzetű kistérséget fellendítő vállalkozás elindítására kiírt pályázatot, talán öt évig még várták is a különös gyógyulásra vágyó, a leszakadó térségben élő embereket. Most szabad a pálya, fél áron akár el is adhatják, még így is nyernek rajta százmillió forintot.

Öt évvel ezelőtt az Átlátszó.hu oknyomozó portál szúrta ki, hogy szabálytalanságokat vizsgál a magyar hatóság a cég körül. Már eleve a pályázathoz önerőként biztosított 274 millió forint forrása bizonyulhatott furcsának, amennyiben azt egy offshore cég adta kölcsön a pályázat kiírása előtt nem sokkal alakult cégnek, írja a lap.

További részletek

hirdetés

Könyveink