hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Egészségügyben már mindenkit átvert a Fidesz

Miközben az egészségügyi államtitkárság semmilyen konkrétummal nem áll elő a rábízott ágazat jövőjét illetően, kormánypárti politikusok már kifecsegték: nem szán több pénzt az Fidesz-kabinet az egészségügynek a jövő évi költségvetésben. Ellenzékben még a területtől elvont források "visszapótlásával" kecsegtettek, de az ígéretek mára a semmibe vesztek - írja a Népszava.

"Nehéz év lesz a 2011-es, legalábbis ezt érzékelem a jövő évi költségvetés formálódásából. De a kormány jó szándékú, számol a kihívásokkal az egészségügyben is, megfelelni nekik viszont csak hosszabb távon képes" - mondta Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének konferenciáján. A kijelentés a Népszava szerint azt jelenti, hogy a vezető fideszes egészségpolitikus nyíltan is elismerte, hogy pártja kormányon nem teljesíti azokat az ígéreteket, melyeket ellenzékből még követelésként fogalmaztak meg.

"Mikola azt is meglebegtette, hogyan szorítana a kormány az egészségügyi nadrág szíján. Közölte ugyanis; felülvizsgálatra szorul a kötelező általános egészségbiztosítás szolgáltatási tartalma. A kormány úgy kívánja meghatározni, mi jár a befizetett tb-járulék fejében, hogy "az korrekt pénzelosztással társuljon". Tavaly az állam több hozzájárulást fizetett, mint amennyi járulék befolyt; a bizottsági elnök szerint ezért az alacsony bérek után fizetett alacsony társadalombiztosítási járulékok mellett elsősorban azok az állami nagyvállalatok a felelősek, melyek évek óta nem fizetnek munkaadói járulékot. Ezzel indokolta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tervezett átszervezését is."

A teljes cikk a Népszava oldalán olvasható.

(forrás: Népszava)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés