hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egészségpolitika

Egészségnevelés hatékonyan

Az egészségnevelő munka egyik legfontosabb eszköze a megfelelő kommunikáció, amelynek valamennyi eszközét igyekeznek egy adott projekt tervezői bevetni a siker érdekében. Több nemzetközi vizsgálat foglalkozott azzal, hogy lemérje az ilyen kommunikációs munka eredményeit.

Egy angol kutató például a szórólapos információterjesztés szűrővizsgálatokra való mozgósításának erejét vizsgálta. Megállapítása szerint az ilyen formában történő információszórás bár segít a lakosságnak a tájékozódásban, és elősegítheti a döntés meghozatalát a szűrésen való részvételben, mégsem bizonyítható egyértelműen pozitív hatása. Mégpedig azért nem, mert ilyen vagy hasonló eszközökkel élnek azok a kereskedelmi cégek is, amelyek árucikkeiket szeretnék eladni a lakosságnak. A postaládákba bedobott szórólapjaikkal, ismertető brosúráikkal, prospektusaik nagy mennyiségével a lakosságnak naponta szembesülnie kell. Ennek egyenes következménye, hogy megszokják, sokszor már unják is az ilyen módon való információterjesztést. A szokásos szórólapokkal együtt a szűrésre invitáló tájékoztatást is a szemétbe dobják anélkül, hogy egyáltalán elolvasnák.

Az angol szakember iskolások elhízás-megelőzésére hirdetett több kampányának hatását is megvizsgálta. Tapasztalatuk szerint az a program volt a leghatásosabb, amely elérte, hogy egy adott, a gyerekek által leggyakrabban nézett tévécsatornán lényeges mértékben lecsökkentsék a zsíros, cukros, egészségtelen ételek és italok reklámidejét és a hirdetések számát.

A fentebb említett kommunikációs módszereknél hatásosabbnak bizonyultak a csoportos formában, az érintettek személyes részvételével lebonyolított programok. Ezek a programok komplex információs csomagra épültek, ahol az írásos anyagok mellett megjelent a csoportos foglalkozás is. Azokon szakértő irányításával beszélték meg a résztvevők az életmódbeli és környezeti változások szükségességét. Élőszóban kaptak indoklást azok követésének hasznáról és mikéntjéről. Például szakember világosította fel hallgatóit arról, hogy milyen pozitív változásokra számíthatnak a saját életükben, ha követik az egészséges környezetre, lakáskörülményekre, táplálkozási és egyéb életvezetési ismérvekre vonatkozó ajánlásait.

Hollandiában például ilyen módszerrel szerveztek dohányzásellenes programot, melynek hatására 14 százalékkal csökkent a dohányosok létszáma. Ezzel együtt pedig javultak a csoportos munkában részt vevők egészségügyi mutatói is. Csökkent a vérnyomásuk, a szérum-koleszterinszintjük.

Ugyanilyen módszerrel szerveztek hatvanöt éven felüli időseknek az angliai Sheffield tartományban prevenciós mozgásprogramot. Annak hatékonysága a kutatókat is meglepte: a kontrollcsoporthoz képest, a programban részt vevő több mint két és félezer időskorú egészségmutatói egy idő elteltével lényegesen kedvezőbbek lettek, mint azokéi, akik inaktívak maradtak. Pedig az utóbbiak közül a vizsgált időszakban sokan lényegesen többször fordultak orvoshoz panaszaik gyógyítása végett, mint a testmozgás programban részt vevő személyek.

A szakértők megállapították, hogy az ilyen jellegű aktivizáló programok hosszú távú hatása attól függ, hogy a benne részt vevők mennyire hajlandók magukévá tenni, és milyen hosszú időn át ragaszkodnak új, pozitív életmódbeli szokásaikhoz. Minél huzamosabb időn keresztül voltak hajlandók aktívak maradni, annál jobbak voltak az eredmények, és annál költséghatékonyabb volt a program hatása.

Forrás: Lóránth Ida, Magyar Orvos

cimkék

hirdetés

Könyveink