2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Egészségkert a kecskeméti kórházban

A kecskeméti kórház dolgozói egy terápiás egészségkertet álmodtak az épületkomplexum mellé, amit az idén elnyert Richter Anna Díjnak köszönhetően 2020-ban meg is valósíthatnak, írja a Helló Vidék.

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház területén fekvő 3000 nm-es fűvel borított park jó ideje üresen ásítozik a jobb kihasználtság után, amire az intézmény gazdasági osztályvezető helyettese, Leskowsky Laura már többször felhívta a figyelmet. Viszont, lévén kórházról beszélünk, az éves költségvetést elsősorban direkt gyógyító tevékenységre fordítják, amibe érthető módon nem fér bele egy milliós végösszegre rúgó kertfelújítási projekt. Éppen ezért mondhatni kapóra jött a kecskeméti intézmény számára a Richter Anna Díj pályázata, ahová olyan újszerű, megvalósítható terveket vártak, amelyek az oktatás és kutatás, gyógyítás, gyógyszerészet vagy egészségügyi ismeretterjesztés területein kreatív, innovatív ötlettekkel emelik a színvonalat, miközben az ezekben a szférákban dolgozók mindennapjait is megkönnyítik. A lehetőség tehát adott volt, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház vezetősége pedig kapva kapott az alkalom, verbuváltak egy projektcsapatot, megszületett az ötlet, neveztek, az orvos kategórián belül pedig sikert arattak.

Női kapitányként dr. Molnár Mária, az Onkoradiológiai Központ pszichiáter főorvosa képviselte a csapatot, aki az onkológiai betegekkel való mindennapos kapcsolatából és a kórházi alkalmazottak számára kidolgozott burnout tréningek vezetésén keresztül nap mint nap megtapasztalta a kert által megtestesített innovatív gyógyítási projekt égető szükségét. Hozzá csatlakozott az intézmény szakpszichológusa, Gyapjas Tünde, aki szintén részt vesz a burnout tréningek lebonyolításában, Lantos Lenke, aki ápolóként a szakdolgozói munkatársakat képviseli, Leskowsky Laura, a gazdasági osztályvezető helyettese és Nagyné Szigeti Dóra PR-menedzser. Az öt hölgy egy csapatot alkotva ült le egy közös brainstormingra, ahová mindenki bedobhatta mind szakmailag megalapozott, mind magánemberként laikus ötletét, amiből végül megszületett a hazánkban egyedülálló terápiás Egészségkert koncepciója.

Számtalan külföldi példa van erre, de nem találtunk arra vonatkozó információt, hogy Magyarországon ehhez hasonló egészségkert megvalósult volna. Hazánkban néhány helyen különböző alapítványok támogatásával vagy pályázatok elnyerésével olyan jellegű terápiás kertet már létrehoztak, ahol például pszichiátriai betegek gyógynövényeket vagy egyéb haszonnövényeket termelnek, ezeket gondozzák, és ennek a pozitív hozadékait élik meg. Ez a fajta egészségkert, amit mi álmodtunk meg, úgy tudjuk, hogy Magyarországon egyedülálló, és mi leszünk az elsők, akik ezt a típusú gyógyító kertet megvalósítjuk – hívta fel a figyelmet Gyapjas Tünde szakpszichológus a projekt innovatív voltára.

További részletek a Helló Vidék portálján.

(forrás: hellovidek.hu)
hirdetés

Könyveink