hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Éger: Már ketyeg a bomba

Csak törvényben garantált, kiszámítható előmenetelt mutató elképzeléseket tudunk elfogadni az orvosok béremelésével kapcsolatban, de a jelenlegi költségvetésben nincsenek meg ennek a feltételei – erről Éger István beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta: üres ígéretekkel már nem tudnak mit kezdeni, a kormánynak cselekednie kell, mert már ketyeg a bomba, a rezidensek felmondása négy hét múlva élesedik. A szakember szerint a kormány most testközelből tapasztalhatja meg, hogy mekkora gondot okozhat az orvoshiány, hiszen Szlovákiában már nagy a baj.

Éger István tájékoztatása szerint az orvosi bérek tekintetében a bolgár, román, magyar hármas tekinthető sereghajtónak, ezekben az országokban 400 euró körül van a havi fizetés. Szlovákiában 800-1100 euró között keresnek az orvosok, de a Magyar Orvosi Kamara szolidaritásra szólította fel a magyar orvosokat, így ők várhatóan nem mennek át a szomszédos országba a szükségállapot kihirdetése után.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink