hirdetés
hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Döntött a kormány a gyógyszerár-támogatásról

A kormány javaslata szerint az új gyógyszertámogatási rendszerben a gyógyszergyártók társadalmi felelősségvállalása és az állam szerepe nagyobb lesz, betegterhek viszont tovább mérséklődhetnek - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a kormány keddi ülését követően.

A Nagy Anna kormányszóvivővel tartott sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: a javaslatot benyújtják az Országgyűlésnek és amennyiben megszavazzák már júliustól életbe léphetnek az új szabályok, mellyel többek között a jelenlegi 12-ről 20 százalékra emelkednek a gyártói befizetések, ezen felül súlyos szabálytalanság esetén a gyártókra kiszabható bírság is húszszorosára nőne.

Szócska Miklós javaslatukból kiemelte azt is, a gyógyszertámogatásban bevezetnék azt az új gyakorlatot is, amely szerint egyes nagyértékű gyógyszerek támogatását a terápia hatékonyságához kötnék.

Ilyen, a betegterhek mérséklését célzó javaslatok közül kiemelte még azt is, hogy a már szabadalmi védettségüket vesztett gyógyszereket kedvezőbb áron elérhetővé teszik. Ennek kapcsán bevezetnék az úgynevezett preferált referencia ársáv fogalmát. Ebbe a kategóriába tartoznának azok a kedvező árú, azonos terápiás eredményű készítmények, amelyeket a biztosító a gyógyszerfelírások egy csoportjánál, vagy közgyógyellátás során ajánl.

Szócska Miklós szerint ezzel biztosítanák azt, hogy minden gyógyszercsoport esetében, így a koleszterinszint csökkentők között is legyenek kedvezőbb áron kapható készítmények. Az államtitkár hozzátette, hogy a lakosság számára már készül a kedvezőbb gyógyszerek eléréséről szóló tájékoztató.

"A szakmai alapokon nyugvó és a beteg pénztárcáját kímélő gyógyszerválasztás elősegítése a cél" - fogalmazott Szócska Miklós. Így a javaslatnak a gyógyszerkasszát közvetlenül érintő intézkedések mellett, a nem kívánatos gyógyszer-kereskedelmi befolyásolás visszaszorítása is célja. Ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy a kiszabható bírság maximumának 25-ről 500 millió forintra való emelése mellett megszűnik az a gyakorlat is, hogy "egzotikus helyeken konferencia álnéven üdültetés zajlik". Hozzátette: a jövőben minden szakmai rendezvényt előre be kell majd jelenteni, szakmai indokoltságát pedig a GYEMSZI és az Országos Gyógyszerészeti Intézet ellenőrzi majd.

Ugyancsak az ellenőrzést segíti, hogy a hatóság honlapján nyilvános lesz az orvoslátogatók, illetve az ettől a tevékenységtől eltiltottak listája.

A javaslat szerint a gyógyszergyártók orvoslátogatók után fizetendő díját megdupláznák, évi 5 millió forint helyett, 10 millió forintra emelnék.

Szócska Miklós arra is kitért, hogy a keddi kormányülésen azt is eldöntötték: még az idén életbe lépő módosításokhoz kapcsolódóan, a 2012-es és 2013-as évekre vonatkozóan is a gyógyszertámogatási rendszer további átalakítása szükséges. A jövő évre kidolgozandó javaslat legfőbb célja, hogy megalapozza a térben és időben folyamatos - a nagyvárosok mellett a vidéki ellátás szempontjainak figyelembevételével történő - gyógyszerellátást - tette hozzá Szócska Miklós.

Az államtitkár kérdésre reagálva elmondta: a keddi kormányülésen nem tárgyalták azt a javaslatot, amely szerint valamilyen módon a beteget terhelnék annak költségei, ha nem követi az orvos utasításait.

Szócska Miklós egy másik kérdésre válaszolva cáfolta azt a sajtóértesülést, mely szerint ő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a napokban több nagy multinacionális gyógyszercég európai vezetőjével tárgyalt a Széll Kálmán Terv gyógyszerkasszát érintő intézkedéseiről.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés