hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Diagnoszták kontra klinikusok?

A legrosszabb forgatókönyv szerint idén csak a rákbetegek fele juthat diagnózishoz az annak felállításához szükséges molekuláris diagnosztikai vizsgálati keretből. Vagyis lesznek páciensek, akik megfelelő kivizsgálás híján nem kapnak adekvát kezelést sem, emiatt romlik az életminőségük, csökken az élettartamuk.
E diagnózist prof. dr. Kopper László, a Semmelweis Egyetem I. Számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének igazgatója adta a Medical Tribune kérdésére azt követően, hogy az egyetemek képviselői és négy szakmai testület, a labor, a patológiai, a mikrobiológiai és a genetikai szakmai kollégium elnökei levélben jelezték az egészségügyi miniszternek, jogszabálysértőnek tartják a laboratóriumi vizsgálatokra jutó pénz elosztását. A tiltakozás után Dózsa Csaba, a tárca helyettes államtitkára közölte: a szakma kérésére különítették el a laborkaszsza egy részét, és ezt a kollégiumok javaslatára osztották szét. Információink szerint az Egészségügyi Minisztérium hivatalos formában mindmáig nem válaszolt a tiltakozásra. Egy, a sajtó kizárásával tartott megbeszélésen pedig lényegében az derült ki, hogy minden marad az új szabályozás szerint.
Folytatás a 4. oldalon

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Köbli Anikó
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés