hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Depresszió ellen mediterrán étrend?

A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint, melyről a BBC hírportálja számolt be.

A Molecular Psychiatry című szaklap aktuális számában közölt tanulmány szerzői az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték. Ezek szerint a gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek (köztük teljes kiőrlésű kenyér- és tésztafélék, barna rizs), olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús, valamint tejtermék fogyasztásán alapuló étrend a kedélyállapotra is hatással van.

A University College London kutatócsoportját Camille Lasalle vezette, aki elmondta, hogy az eddigi bizonyítékok azt mutatják, lehetnek ételek, amelyek csökkentik a depresszió kockázatát, noha egyelőre nincsen elegendő klinikai teszteredmény, amely ezt igazolná. Az étel és a kedélyállapot közötti összefüggést nehéz megmagyarázni, mert sok egyéb tényező is szerepet játszhat ebben. A depresszió a többi közt étvágyvesztést okozhat, és aki nagyon rossz kedvű, nem is törődik magával megfelelően.

A boldog ember nagyobb eséllyel él egészségesen, többek között kevesebb alkoholt fogyaszt, amely köztudottan hajlamosít a depresszióra. Lehetséges, hogy az egészségtelen, túlcukorozott, erősen feldolgozott ételek fogyasztása növeli a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy ezek a fogások kikerüljenek az étrendből.

Szakértők szerint szigorúan ellenőrzött klinikai tesztek nélkül nem tudható, mekkora hatása lehet a mediterrán étrendnek a depresszióra. "Széles körben elfogadott nézet, hogy szoros a kapcsolat a között, amit eszünk és ahogy érezzük magunkat, a vércukorszint például hat a kedvünkre és az energiáinkra. Ha azonban az ember depressziót vagy szorongást él át, nehéz az egészségre figyelni, de az is lehet, hogy az ember ilyenkor káros megküzdési stratégiákhoz, alkoholhoz, drogokhoz folyamodik. Ebben az esetben a gyógyulás más módjai, a terápia vagy a gyógyszerek lehetnek segítségére", mondta Stephen Buckley, a Mind nevű, mentális egészséggel foglalkozó alapítvány munkatársa.

A hagyományos mediterrán étrend kutatói kimutatták, hogy ez a diéta csökkentheti a 2-es típusú cukorbaj, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kockázatát, melyek szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethetnek. Azt is megállapították már, hogy akik komolyan betartják az étrendet, tovább élnek és nem valószínű, hogy túlsúlyosak lesznek.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink