hirdetés
2019. július. 18., csütörtök - Frigyes.
hirdetés

 

Demonstráltak az Akadémiáért

A Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) támogató demonstrációt szervezett vasárnap Budapesten az Akadémiai Dolgozók Fóruma és az Oktatói Hálózat.

hirdetés

A demonstrálók a Fővám térről vonultak az MTA épülete elé, ahol a testület elnökének, Lovász Lászlónak a levelét olvasták fel a szervezők.

"Az elmúlt egy esztendő az 1825-ben alapított Magyar Tudományos Akadémia egyik legnehezebb éve volt", fogalmazott üzenetében Lovász László. Az akadémia elnöke aláhúzta: bízik abban, hogy az akadémikusok, a legkiválóbb fiatal kutatókból álló "Lendületesek", az akadémiai dolgozók, a teljes magyar kutatói közösség túlnyomó többsége, valamint a magyar tudomány ügye iránt elkötelezett magyar és külföldi támogatók által megfogalmazott érveket nem csak meghallgatják, hanem meg is fontolják a döntéshozók.

"Nem szabad szem elől téveszteni a fő célt, azt, hogy az intézethálózat kutatói itthon, politikai nyomástól mentesen, a nemzetközi normáknak megfelelő témaválasztási szabadságban, előre tervezhető anyagi alapokon tudják folytatni kutatásaikat", szögezte le Lovász László. Az MTA elnöke levelében hangsúlyozta: a következő, valószínűleg sorsdöntő napokban is arra fog törekedni, hogy a Magyar Tudomány Akadémia alapítója, Széchenyi István szellemi örökségének őrzője, a magyar nyelv és kultúra ápolója, a hiteles tudomány legfontosabb hazai központja maradjon.

A demonstráción felszólalt Deák Dániel egyetemi oktató, Gárdos Judit, az Akadémiai Dolgozók Fórumának tagja, Rainer M. János, az 1956-os Intézet vezetője, az MTA levelező tagja, valamint Zsoldos Attila, az MTA rendes tagja is. Beszédeikben a felszólalók tiltakoztak az akadémiai kutatóhálózatot érintő törvénytervezet, valamint az ellen, hogy az eddig az Országos Széchényi Könyvtár osztályaként működő 1956-os Intézet június 15-től a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár részeként működik tovább. A demonstráción részt vett Vékás Lajos, az MTA alelnöke is, valamint a kulturális élet több képviselője is támogatásáról biztosította az MTA dolgozóit, tudósított az MTI.

*

Szokatlan határozottsággal üzent Brüsszel a magyar kormánynak a Magyar Tudományos Akadémia átalakítása miatt, írta korábban a hvg.hu. "Az Európai Bizottság szorosan követi a fejleményeket a magyar állami kutatási rendszert illetően, különösen az akadémiai és kutatási szabadság megőrzésének jelentőségére figyelemmel. Az Európai Bizottság kiáll a kutatási szabadság és az intézmények autonómiája mellett, mind a finanszírozás, mind az önkormányzás tekintetében. A Bizottság továbbra is figyeli az eseményeket, fejleményeket, és arra ösztönzi a kormányt, tartózkodjon mindenféle olyan döntéstől, ami szűkíti a tudományos és akadémiai szabadságot az országban."

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményrendszerének tervezett átalakítása ellen szervezett demonstráció résztvevői az MTA székháza előtt a Széchenyi István téren 2019. június 2-án. A tüntetést az Oktatói Hálózat és az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezte. MTI/Balogh Zoltán
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményrendszerének tervezett átalakítása ellen szervezett demonstráció résztvevői az MTA székháza előtt a Széchenyi István téren 2019. június 2-án. A tüntetést az Oktatói Hálózat és az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezte. MTI/Balogh Zoltán

(forrás: MTI/hvg.hu)
hirdetés

cimkék

MTA
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink