2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Csupán a magyarok nyolc százaléka állítja, hogy nem érdekli a vírus

A felnőtt magyarok 80 százaléka jelentősen korlátozza a találkozóit, s mindössze nyolc százalékuk álltja, hogy nem érdekli az egész és nem fél a fertőződősétől, írja a Napi.hu.

A drámain romló számok, a lélegeztetőkapacitás rohamos szűkülése, vagy a tisztfőorvos felszólítása hatására úgy tűnik, a magyarok 80 százaléka csökkenti, vagy legalábbis igyekszik csökkenteni kontaktusait, törekszik az óvatosságra – derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvéleménykutatásból.

Az ezerfős, nemre, korra, lakhely típusra és iskolai végzettségre reprezentatív minta múlt heti megkérdezéséből az derült ki, hogy a felnőtt lakosság 29 százaléka csak a vele egy háztartásban élőkkel kontaktál, minden harmadik válaszoló csak azokkal találkozik, akikkel feltétlenül szükséges, 18 százalékuk pedig törekszik arra, hogy amennyire lehet, csökkentsen a személyes kontaktusokat.

Mindössze 4 százalék volt azok aránya, akik szabadtéri találkozókra szűkítik az elkerülhetetlen kapcsolatfelvételt, nyolc százalék pedig elmondta, hogy nem csökkenti a találkozóit, de azokra csak szabadtéren és maszkban kerít sort.

A felnőtt lakosság 8 százalékát nem érdekli a vírushelyzet, nem fél a megfertőződéstől.

A  60 évesek illetve idősebbek 85 százaléka erősen önkorlátozó életmódot folytat: 37 százalék csak a vele együtt élővel tart személyes kapcsolatot, 31 százalék csak az elkerülhetetlen találkozásokra kerít sort, 17 százalék pedig igyekszik csökkenteni a kontaktusait. Ebben a korosztályban a legkisebb azok aránya - 5 százalék - akiket nem érdekel a járvány és nem félnek a fertőződéstől.

A 18-39 éves fiatalok 78 százaléka erősen önkorlátozó: 29 százalékuk csak a közös háztartásbelivel érintkezik, 32 százalékuk csak azokkal, akikkel elkerülhetetlen, 17 százalékuk pedig igyekszik csökkenteni a találkozóit. Ugyanakkor minden tizedik fiatal azt válaszolta, hogy nem érdekli az egész és nem fél a betegségtől.

A középkorúak 76 százaléka visszafogottan éli a hétköznapokat, de ebben a korosztályban csak 21 százalék korlátozza a kontaktusokat a háztartás tagjaira, viszont 36 százalékuk jelezte, hogy csak azokkal találkozik, akikkel feltétlenül szükséges.  A 40-59 évesek 8 százalékát nem érdekli a járvány.

(forrás: Napi.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés