hirdetés
2018. december. 19., szerda - Viola.
hirdetés

Cser: Sokat jelent a négylépcsős béremelés

A héten folytatódnak a sztrájktárgyalások, most folytatódik az a munka, ami félbemaradt a választások előtt – mutatott rá Cser Ágnes az  ECHO TV-ben.

hirdetés

Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ECHO TV Jó reggelt című műsorának hétfői adásában annak kapcsán beszélt, hogy a tervek szerint jövő júliusban kezdődik és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak béremelése. Közlése szerint a 2016. szeptember 20-án megkötött megállapodásban az lett lefektetve, hogy 2018 novemberében lesz egy 8 százalékos bérfejlesztés. A kormány egy pozitív döntéssel a novembertől esedékes 8 százalékos bérfejlesztést január 1-jére hozta, vagyis az idei esztendőre re nézve csaknem egy évvel nagyobb bérfejlesztést jelentett.

Azt, hogy a 2019 novemberi bérfejlesztés júliusban megtörténik, Cser szerint írásba kell foglalni és tisztázni kell, hogy pontosan milyen végzettségűek, szakdolgozók, orvosok, az egészségügyben dolgozók, milyen módon fognak a bérfejlesztésből részesülni. 

A szakszervezeti elnök szerint a négylépcsős béremelés nagyon sokat jelent.

(forrás: Echo TV)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink