hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Csecsemőhalál: a nyomort is vizsgálni kellene

Gyakran harmadik világbeli körülmények között élnek családok a borsodi térségben, ezt sem lehet kizárni a miskolci csecsemőhalálozás okai közül – derült ki a hvg.hu összeállításából is.

A terhesség 28. hete alatt az újszülött testsúlya 450-500 gramm körül is lehet, és kimondható, hogy emiatt életképtelen – nyilatkozta a hvg.hu-nak Juhász Antal nyugalmazott főorvos. A szakember évtizedeken át dolgozott az ózdi Almási Balogh Pál Kórházban, vezette a szülész-nőgyógyászati osztályt, és ma is aktívan vesz részt a járóbeteg-szakellátásban.

Sokéves tapasztalata alapján állítja: a koraszülések hátterében a legtöbb esetben a terhességmegszakítások magas száma áll. A beavatkozásnál ugyanis tágítani kell a méhszájat, ami ezáltal sérül, veszít rugalmasságából, illetve méhszájgyengeség alakul ki. Második okként a gyakori hüvelyi fertőzéseket említette. Mint kifejtette, nyilvánvaló szerepe van a koraszülésekben a helytelen táplálkozásnak és a dohányzásnak is, de a két tétel mindenre kihat.

Az Igazgyöngy Alapítvány a halmozottan hátrányos helyzetű berettyóújfalui kistérség (járás) 13, zömében ezerfős és az alatti lélekszámú településen végzi a mélyszegénységben élőkre irányuló segítő tevékenységét, főként a szegregátumokban. Folyamatos kapcsolatban állnak körülbelül 350 többgyermekes családdal, de ennél sokszor több alkalommal segítenek eseti jelleggel. Az alapítvány vezetője, a lapunk Nyomor széle című blogjának szerzője L. Ritók Nóra tapasztalatai szintén azt mutatják, hogy alapítvány működési területén igen gyakori a koraszülés, ami feltétlenül összefüggésben van az egészségügyi szempontból elégtelen körülményekkel is. „A kismamák táplálkozása egyoldalú, nincs benne elég fehérje és vitamin, terhesvitaminokat nem szednek. A terhesség alatt gyakori, hogy végig dohányoznak, a védőnői kérés ellenére halogatják a szakorvosi rendelő felkeresését. A védőnői hálózat sem sokat tud hozzáadni a szegénység okozta problémákhoz. A megszületett kicsiket rendszeresen szakorvoshoz kerülnek, ami néha külön szervezést igényel, hiszen nincs pénz az útiköltség megelőlegezésére” – mondta L. Ritók Nóra.

Juhász Antal szerint ugyanilyen fontos tényező a korán elkezdett szexuális élet. Nem ritkán jelennek meg ugyanis a terhességvizsgálaton 14-18  év közötti lányok. „Többnyire elkíséri őket az édesanyjuk, és úgy érkeznek a rendelőbe, mintha csak fagylaltozóba jönnének. A szülő természetesnek veszi, hogy lánya gyermekként esett teherbe” – mondta a főorvos. Ő maga ismer például olyan 18 éves anyát, akinek már három gyermeke van, és mindhármat császármetszéssel kellett világra segíteni. „Sajnos ez nem elszigetelt jelenség, mert egyre több fordul elő. Az érintettek láthatóan belesüppedtek ebbe a létbe” – mondta.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés