hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Csak oltással védekezhetünk az újabb hullámok ellen

Aki még nem tette, az vegye fel az oltást – mondta az Életközelben legutóbbi adásában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter az interjú során beszélt a koronavírus-járvány negyedik hullámáról, az egészségügy helyzetéről valamint a Tokióba készülő magyar olimpikonoknak adott lelki útravalóról is.

Reális számítások szerint megjelenik a világjárvány negyedik hulláma, azonban Magyarországon az emberek jelentős része át van oltva – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy amit megtehetünk a saját egészségünk, életünk védelme érdekében, hogy  aki még nem tette, az vegye fel az oltást.

A Magyarországon rendelkezésre álló 6 vakcinával kapcsolatban kiemelte, hogy a fertőzések és a halálozások valószínűségét az oltások legalább a tizedére csökkentik. 

Eredményesen zajlik az egészségügy átfogó átalakítása. Ennek keretében az elkészült 6 nemzeti népegészségügyi program felértékelődött, hiszen a keringési, daganatos, diabéteszes megbetegedések erősen rontották a fertőzöttek életkilátásait.

Az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatban mindenkit emlékeztetett, hogy az orvosok, az ápolók és a nővérek fizetése két és félszeresére emelkedik 2022-re. Az egészségügyi dolgozók életkörülményeivel kapcsolatban kijelentette: 23 kórház 25 helyszínén újulnak és épülnek nővérszállók, továbbá 31 egészségügyi intézmény esetében a nővérszállók korszerűsítése valósul meg. Ezzel több mint 1500 szakdolgozó kulturált lakhatásáról gondoskodik a magyar kormány. Az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban kiemelte, hogy az ellenzéki jóslatokkal ellentétben a korábban eltávozott orvosok nagy számban  jönnek vissza az egészségügybe.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, valamint a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete között létrejött stratégiai megállapodással kapcsolatban a tárcavezető kitért arra, hogy amikor megkapta a megbízását, megkereste a szakszervezeteket, és a Minisztérium szinte mindegyikkel tartja a kapcsolatot azóta is.

Kásler Miklós az interjú végén arról is beszélt, hogy mit üzen a tokiói olimpiára utazó magyar sportolóknak.

Az élsport az identitás részét jelenti a modern korokban, beépült a magyar hagyományrendszerbe a tisztességes helytállás. Én azt kívántam nekik, hogy érjenek el eredményeket, de küzdjenek szívvel, lélekkel és tisztességesen a hazájukért – zárta a beszélgetést a miniszter.

hirdetés

Könyveink