hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Büntethetőek lesznek a kuruzslók

Évente ugyan alig néhány kuruzslással kapcsolatos esetről szerez tudomást a nyomozó­hatóság, ám azok jelentős része vádemeléssel végződik – tájékoztatta a vg.hu-t a Legfőbb Ügyészség.

A statisztikák szerint tavaly 5, előtte 8 eset került napvilágra. 2011-ben 4, 2010-ben pedig 3 esetben vádat is emeltek az érintettek ellen.

Ami a kiszabott büntetéseket illeti, tavaly és tavalyelőtt 2-2 ügyben 3, illetve 2 vádlottat ítélt el bíróság kuruzslás miatt, de közülük senki sem kapott letöltendő, legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztést. Holott a Büntető Törvénykönyv szerint már most is egytől három évig terjedő börtönnel büntethető az, aki úgy végez műtétet, rendel terápiát, gyógyszert, hogy nincs orvosi vagy fogorvosi diplomája, tevékenységéért pénzt fogad el, vagy azt rendszeresen űzi.

A készülő új Btk. alapján akár kitiltást is elrendelhet a bíró: aki kuruzslásban vétkesnek bizonyul, egy vagy több településről, külföldi esetén akár az országból is ki lehet majd tiltani, minimum egy, maximum öt évre. A jelenlegi szabályokkal szemben a kitiltás főbüntetésként is kiszabható lenne – közölte a vg.hu.

Az utóbbi idők egyik legnagyobb visszhangot kiváltó bírósági ügyének főszereplője, Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász volt. Kuruzslás miatt nyomoz a rendőrség egy velencei fogtechnikus ellen is, aki éveken át fogorvosként dolgozott, és egy biológus ellen is, aki állítása szerint feltalálta az érszűkület elleni vakcinát, és azt úgy alkalmazta embereken, hogy nem engedélyeztette.

(forrás: vg.hu)
hirdetés

Könyveink