hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Budapesten is jól jön az ösztöndíjprogram

A legtöbb tartósan betöltetlen házi gyermekorvosi praxis Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, de Budapesten is vannak feltöltendő helyek, derül ki az Országos Alapellátási Intézet összesítésből.

Az intézet adatai szerint a 36 betöltendő praxishoz összesen 20.814 lakos tartozik. A tartósan betöltetlen praxisok azok, ahol legalább fél éve nincs kinevezett orvos. Ezek közül a legtöbb (5-5) Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Békés megyében található. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 4, Nógrád, Bács-Kiskun és Somogy megyében 2-2, Fejér, Tolna, Vas és Veszprém megye pedig 1-1 körzetéből hiányzik az orvos.

Azonban nem csak kisebb településekre jellemző ez a helyzet. Olyan városokban is régóta szükség lenne gyermekorvosra, mint például Jászberény, Szolnok, Pápa, Kecskemét, illetve Székesfehérvár.

A fél évnél rövidebb ideje betöltetlen házi gyermekorvosi praxisok száma 12. Ezek között 3 fővárosi is van: a X., XVIII., valamint XIX. kerületben, de Pécsett is van egy üresen álló hely. Ezek mellett Bács-Kiskun és Pest megyében 2-2, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Somogy és Zala megyében is pályázni lehet 1-1 betöltetlen praxisra.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szombaton sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky- és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly-ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára a Méhes Károly-ösztöndíjprogramot is meghirdetik. Balog Zoltán elmondta: a korábban is meghirdetett programokban részt vevő szakorvos-, illetve szakgyógyszerész-jelöltek havi nettó 100 ezer, a Méhes Károly-ösztöndíjprogramban a gyermekorvos-jelöltek havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek, amennyiben vállalják, hogy a program végeztével is legalább annyi ideig ugyanott dolgoznak majd, ameddig a támogatást kapták, továbbá vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt.

Balog Zoltán azt mondta: a házi gyermekorvosok dupla díjazásának célja, hogy azokba a körzetekbe vonzzák őket, amelyek már régóta betöltetlenek. Szócska Miklós közölte: a házi gyermekorvosok átlagéletkora 57 év, ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az utánpótlásra. Azt remélik, hogy a 20 fős létszámú programnak komoly hatása lesz.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink