hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Budapesten folytatják a marosvásárhelyi küzdelmet

Budapesti helyszíneken gyűjt aláírásokat a következő hetekben a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) – írja az MTI.

Ádám Valérián, a RMOGYKE titkára, az aláírásgyűjtés szervezője az MTI-nek hétfőn elmondta: azt szeretnék, hogy Áder János köztársasági elnök és a magyar parlament is foglalkozzon a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) zajló etnikai diszkrimináció ügyével.

Az egyesület szerint veszélybe került a MOGYE jövője, Romániában ugyanis jelenleg 13 egyetemen van orvosi képzés, és az állam nem akarja mindegyik intézményt finanszírozni, ezért lesznek olyanok, amelyeket főiskolává minősítenek. Az első lépés már megtörtént, hiszen kategóriákra osztották az egyetemeket, és a MOGYE "másodrangú egyetem" lett, ami azt jelenti, hogy ha nem zárkózik fel, főiskolává minősítik át.

A szervezet célja, hogy a nyáron minél több támogatót nyerjenek meg az ügynek. Eddig 2600 aláírás gyűlt össze - tette hozzá. Ádám Valerián elmondta, kedden Budapesten a Deák Ferenc téren gyűjtik az aláírásokat, augusztus 10-éig pedig több fővárosi helyszínen lesznek jelen a RMOGYKE munkatársai.

A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a múlt héten vizsgálatot indított a magyar tannyelvű orvosképzés ügyében, mert panaszosok kifogásolták, hogy a MOGYE-n tanuló magyar hallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel. A diszkriminációellenes hatóságnál a RMOGYKE tett panaszt, amihez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is csatlakozott.

A MOGYE-n a magyar tagozat évek óta hiába követeli a magyar gyakorlati képzés újraindítását: az egyetem román többségű szenátusa az egyetemi autonómiára hivatkozva a tanügyi törvény előírásai ellenére akadályozza a magyar tagozat intézményen belüli önállósulását.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink