hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Borítékolható a siker az egészségügyben?

Miközben  a kormány folyamatos forráskivonással, bércsökkentéssel sújtja az ágazatot, sikerpropagandája gondoskodik az ezer sebből vérző, paraszolvencián alapuló ellátórendszer megújításáról szóló győzelmi jelentésekről – írja közleményében Garai István országgyűlési képviselő.

"A siker tehát továbbra is borítékolható. De mi lesz a betegekkel?" – teszi fel a kérdést a többi közt az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága szocialista tagja az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében, amelybeni pártja nevében arra szólítja fel a legnagyobb kormánypártot, hogy "haladéktalanul rendezze az egészségügyben dolgozók bérezését."

Mint Garai írja, a legfrissebb statisztikák szerint folytatódik az a trend, ami már a tavaszi adatokból is látható volt: folyamatosan csökken az egészségügyi dolgozók fizetése. A KSH-adatai alapján míg 2010 első hat hónapjának átlagkeresete 130 ezer forint volt, 2011 első felében már csak 119 ezer forint, azaz nettó tizenegyezer forinttal kevesebb, mint a kormányváltás idején. A rezidensek esetében – elsősorban az igazságtalan, egykulcsos adórendszer miatt – szintén nettó bércsökkenés következett be: az átlag nettó rezidens bér 2010-ben 88 és fél ezer forint volt, míg az idén, az új adórendszerben már csak 83 ezer 800 forint.

Eközben a képviselő megfogalmazása szerint a kormány "győzelmi jelentést ad" arról, hogy a 3,8 milliárd forintot osztott szét ”arra érdemes" egészségügyi intézmények között az adósságállományuk csökkentésére, "azt pedig talán az orvosi titoktartás részének tekinti, hogy a jövőre tervezett újabb 250 milliárdos megszorítások fő alanya megint az egészségügy lesz".

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: Országos Sajtószolgálat)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés