hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Betegszállítás hamburgerrel

Éjjel fél kettőkor szállítottak át egy idős beteget egyik kórházból a másikba, pedig nem sürgősségi eset volt, csak akkor került sorra. A hvg.hu írása.

Sebestyén Zsóka 73 éves édesanyja daganatos megbetegedésben szenved, valamint mélyvénás trombózisa miatt a Szent János Kórház belgyógyászati osztályán kezelték. Innen kellett átszállítani múlt pénteken a lakóhelye szerint illetékes Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba az AMS Mentőszolgálat bevonásával. Orvosa a családot pénteken többször is úgy tájékoztatta, hogy a két intézmény közti szállítás délután, legkésőbb kora este lesz.

Az AMS Mentőszolgálat betegszállítói ehhez képest éjjel 1 óra után jelentek meg a Szent János Kórházban. A trombózisveszély miatt kizárólag fekvő helyzetben szállítható asszonyt hordágy helyett tolószékben tolták a mentőautóhoz, ahol felszólították, hogy szálljon be. Hiába mondta nekik, hogy nem tud magától beszállni, mert nem tudja mozgatni a lábait, ráadásul a szondás táplálás miatt ereje sincs, lánya szerint azt a választ kapta, hogy „ne szórakozzon, tudja, hogy hány óra van?!” Mikor erre megpróbálta beküzdeni magát az autóba, a történtek miatt a család által tett panasz szerint meg is lökték, mire „a mellkasának bal fele az ülésnek csapódott”.

A nagyjából 30 perces utat lánya szerint közel két óra alatt tették meg az AMS kollégái, mert megálltak először hamburgerezni, majd mikor kiderült, hogy egyiküknek elfogyott a cigarettája, egy dohányboltnál is megszakították a betegszállítást. Eközben az idős asszony két másik beteggel benn ücsörgött az autóban,

A lap megkereste az AMS Mentőszolgálatot, részletesen reagáltak minden felvetett problémára.

A betegszállításról szóló minisztériumi rendelet megkülönböztet 6 órán belüli, 24 órán belüli, illetve meghatározott időpontra kért szállítást. A cég állítja, hogy ebben az esetben 14:37-kor kapták meg a 6 órán belüli szállításra vonatkozó jelzést. Ezek szerint ezt 20:37 –ig kellett volna teljesíteni, ehhez képest saját adataik szerint éjjel 1:20-kor vették át a beteget Szent János Kórházban. Ez azt jelenti, hogy a maximális határidő után még további 5 óra eltelt, mire egyáltalán jelentkeztek a betegért.

Agócs Gábor ügyvezető igazgató ezt azzal magyarázta, hogy Budapesten „a pénteki napok extrán túlterheltnek számítanak, amikor is a rendelkezésre álló kapacitások nem elegendőek a megnövekedett szállítások időben történő elvégzésére, ezért előfordulhatnak csúszások”. Szerintük azonban nem a közel 5 órás csúszással van gond, hiszen a vezető szerint azt az „egy mulasztást követték el az irányításon szolgálatot teljesítő kollégák, hogy nem értesítették időben a késésről a beteget, vagy a szállítás megrendelő orvost”. „Mentségükre szolgáljon a nagyfokú leterheltség, de a megfelelő szóbeli és írásbeli figyelmeztetést megkapják” – tette hozzá.

A cégvezető szerint nem valós a család panasza, miszerint az utat közel két óra alatt tették meg, ugyanis „a betegszállítási dokumentumok és a kocsiban található GPS adatok alapján a beteg felvétele 01:20-kor, a beteg leadása 2:25 perckor történt”.

Agócs Gábor azt elismerte, hogy „hogy valóban nem megfelelő testhelyzetben szállították a beteget”, ez a betegkísérő meghallgatásából kiderült számukra. „Ezért a szakmai vétségért írásos figyelmeztetésben részesítjük” – közölte a cég. Azt viszont alkalmazottaik tagadták, hogy az asszonyt beszállásra szólították fel, illetve meglökték volna, mikor ez nem sikerült neki.

A cégvezető azt is elismerte, hogy „a kollégák valóban megálltak ételt és cigarettát venni, de csak megvették”. Vagyis ezek szerint arra hivatkoznak, hogy a kocsiban szabálytalanul ülő helyzetben lévő betegnek csak az étel megvásárlását kellett megvárnia, de nem ültek be helyben megenni. Agócs szerint mindez a GPS adataik alapján összesen 6 percet vett igénybe, és „előzetesen a betegeket megkérdezték erről”.

A teljes történet a hvg.hu-n.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink