hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Betegségügy helyett egészség-ügyet akar a PM

A legjobb egészségügy a megelőzés, ezért a népegészségügyet kell a középpontba állítani – hangzott el a többi közt azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen a Párbeszéd Magyarországért (PM) egészségügyi programját ismertették.

A Párbeszéd Magyarországért közpolitikai füzetei közül a paksi kérdéskör körbejárása után a második az egészségügyé, amelynek középpontjába a népegészségügyet állítanák. Kiemelt szerep jutna a háziorvosoknak, a védőnőknek, a környezet-egészségnek és a kórházi fertőzések megelőzésének. Mindezt indokolja, hogy Szilágyi László (ex-LMP-s) országgyűlési képviselő szerint a népegészségügy kérdése mindmáig méltatlanul elhanyagolt terület volt a kormányok politikájában. Bár voltak stratégiák, azok megvalósítása „nem sikerült túl jól”, és a „fejekben sem zajlott még le a paradigmaváltás”. Mint Komáromi Zoltán (reményei szerint már nem sokáig csak gyakorló háziorvos) fogalmazott, sokan jól megéltek a programokból, melyek általában 2-3 év alatt lecsengtek…

Kérdésünkre, mely programjuk összefogásbéli elfogadottságára vonatkozott, Szilágyi László „a legkisebb királyfinak” nevezte a PM-et, bár mint jelezte, abból sok minden bekerült az ellenzéki összefogás programjába. Komáromi Zoltán viszont rossz hírként jelezte, hogy az összes parlamenti választási jelölt között legfeljebb tizenöten „egészségügyiek”. Bár már tavaly voltak egyeztetések, a választásokig hátralévő nyolc hétben nem lesz könnyű a jelöltekkel megismertetni az egészségügyi program-elemeket; várható, hogy 6-8 pontot kiemelnek, s azokra fókuszálnak majd a kampány során.

hirdetés

Könyveink