hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Beteg a magyar, de tovább él

Az utóbbi évtizedben 2,7 évvel javultak a magyarok életkilátásai, a gyermekek egészségi állapota viszont romlik - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.

Az Országgyűlés honlapján közzétett Magyarország 2013 című dokumentum szerint a 2012-ben született magyarok 75 éves élettartamra számíthatnak (a férfiak több mint 71, a nők csaknem 79 évig élhetnek). Ezzel a magyarok várható élettartama egy évvel több, mint Litvániában és Lettországban, de hét évvel kevesebb, mint a leghosszabb élettartamú spanyolok körében.

A gyermekek körében az utóbbi évtizedben az asztma előfordulása két és félszeresére, a cukorbetegségé kétszeresére nőtt. A magas vérnyomás 80, a deformáló hátgerinc-elváltozások és a rosszindulatú daganatok 40, a vérszegénység 30 százalékkal emelkedett a fiatalok körében.

A jelentésből kiderül az is, hogy a magyar gyermekek jóllétét leginkább az egészségi kockázatok fenyegetik: gyümölcsöt csak harmaduk eszik naponta, 15 százalékuk túlsúlyos, nyolcaduk legalább hetente egyszer dohányzik, ötödük legalább kétszer rúgott már be, és minden második üres hassal indul reggel iskolába.

A KSH jelentése szerint minden ötödik magyar embernek kell nap mint nap tartós egészségi problémával szembenéznie. Az elmúlt tíz évben az asztma, a vérképző szervek és az immunrendszer rendellenességei, valamint az agyi érbetegségek előfordulásának gyakorisága több mint kétszeresére emelkedett, a cukorbetegségé 80, a rosszindulatú daganatoké 70, a magasvérnyomás- és szívkoszorúér-betegségeké 60, az idült alsó légúti betegségeké 30 százalékkal lett több.

Kitértek arra is, hogy a fejlett világban, így Magyarországon is a helytelen táplálkozás, a mozgáshiány és a dohányzás az elkerülhető betegségek és a korai halálozás fő okai. A felsorolást egyre több egészségügyi szakember kiegészíti a stresszel - írta a KSH, hozzátéve: a Magyar lelkiállapot 2013 című jelentés szerint a munkahelyi stressz 2006 óta jelentősen emelkedett.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2012-es országjelentése szerint viszont az egészségtudatos életmód hiánya mellett az egészségügyi rendszer alacsony hatékonysága is szerepet játszik abban, hogy az életkilátások nem javulnak gyorsabban.

A KSH jelentése szerint a magyar egészségügyre fordított kiadások az OECD-országok átlagának a felét teszik ki, ezzel a 34 országból a 29. helyen áll Magyarország. Az ezer lakosra jutó orvosok száma Magyarországon közelít az OECD-átlaghoz, de az országok kétharmadában több nővér van.  Alig van ország, ahol fajlagosan több kórházi ágy áll a betegek rendelkezésére, mint Magyarországon, de az értékes diagnosztikai eszközökkel való felszereltség tekintetében minden OECD-ország megelőzi Magyarországot.

A magyar egészségügyi rendszer leterheltsége évről évre nő, ami az alapellátásra is egyre nagyobb terheket ró. A betegforgalom a 2000-es évek eleje óta több mint ötödével emelkedett. A hatékonyabb prevenciót a pénzhiány mellett a leterheltség is akadályozza - olvasható a KSH jelentésében.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink