hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Béremelés helyett egyelőre egy igazgatóságot kérnek

A Magyar Ápolási Egyesület egy év haladékot adott a kormánynak az ápolói bérek felzárkóztatására - közölte Bugarszki Miklós, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Mint kifejtette, az egyesület II. országos kongresszusa egészségpolitikai fórum keretében megvitatta az ápolás, a szakdolgozók jelenlegi helyzetét. Megállapították, hogy a béremelés ellenére az ápolók bérpozíciója az ágazaton belül romlott, az általuk korábban megfogalmazott nehézségek, kedvezőtlen hatások az egészségügyi államtitkárság és az egyesület közötti együttműködés következtében csökkentek, de továbbra is fennállnak - áll a közleményben.   

A Magyar Ápolási Egyesület meghirdette a "türelem évét", amely 2013. május 1-jéig tart. Addig is azt kérik, hogy az ápolás fejlődése, megfelelő szintű képviselete érdekében mielőbb teremtsék meg az egészségügyi államtitkárságon belül az önálló ápolás képviseletének lehetőségét, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézeten (GYEMSZI) belül hozzák létre az Országos Ápolási Igazgatóságot. Ezen felül munkakörülményeik javítása érdekében kezdeményezik, hogy az államtitkárság az ápoláshoz szükséges tárgyi eszközök beszerzésére teremtsen pályázati lehetőségeket, és a diplomás szakdolgozók számára is biztosítsák az egyéb diplomásokkal azonos mértékű illetményemelést.  Az ápolói bérek felzárkóztatása érdekében azt kérik, hogy a kormányzat a 2013. évi költségvetésbe tervezze be az orvosi bérek legalább 70 százalékához való közelítéshez szükséges összeget - olvasható az egyesület közleményében.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink