hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Beleszólnának ötvenmilliárd forint elosztásába

A Magyar Nemzet szerint Karácsony Gergely főpolgármeter Facebook-bejegyzése arra utal, hogy a városrészek nem lakosságarányosan részesülnek majd az Egészséges Budapest program pluszpénzeiből.

„A 2020-as év azzal kezdődik majd számunkra, hogy a pénz (a járóbeteg-ellátás fejlesztésére szolgáló 50 milliárd forint) okos és felelős felhasználására a kerületekkel közösen dolgozzuk ki a javaslatainkat” – üdvözölte a Magyar Nemzet szerint Karácsony Gergely december végi Facebook-bejegyzésében a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatot, ami a Fővárosi Közgyűlésnek az atlétikai vb megrendezésével összefüggő kéréseinek, javaslatainak végrehajtásáról szól. A Párbeszéd főpolgármestere azt is megjegyezte, hogy „a választási ígéreteimmel összhangban minden kerületben lesz elérhető CT és más diagnosztikai eszköz, az öt év alatt erre elkölthető 50 milliárdból radikálisan fogjuk tudni csökkenteni a várólistákat”. A közösségi oldalon tett bejegyzés szerint a főváros ellenzéki vezetője hatáskörén túlterjeszkedve a kerületek zsebében vájkál, amikor a járóbeteg-ellátás, a szakrendelők fejlesztése kapcsán királyi többesben fogalmaz a vb-rendezés támogatásáért kialkudott pluszforrás felhasználásáról.

A főpolgármester posztja arra utal, hogy az öt évre szóló, összesen ötvenmilliárd forintos forrás megosztása és felhasználása nem arányos lesz, mivel akkor átlagban mindössze évi 435 millió forintnyi pluszforrás jutna egy-egy kerületnek. Népességarányosan, a tavalyi KSH-adatok szerint a XXIII. kerület, amelynek lakossága a legkisebb, 22 965 fő, alig valamivel több mint 131 millió forintra tarthatna igényt, szemben a 148 517 fős lakosságú XI. kerülettel, amely évente 847,5 millió forintra számíthatna.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink