hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Bálnákat (is) kap a mentőszolgálat

Hamarosan úgynevezett bálnákkal is bővítik a mentők eszközparkját, derült ki a Népszava birtokába került kormányelőterjesztésből, mely több, időzítésében kissé kampányízű intézkedést hozna a mentőszolgálat életébe.

Bálnának a 150 kilogrammnál súlyosabb emberek szállítására is alkalmas autókat nevezik, most ebből egyetlen van az országban, de egy éve az is a szerelőműhelyben áll.

Mint a lap írja, két év alatt megduplázná a kormány az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mostani 36 milliárd forintos költségvetését, az összegből egyebek mellett több mint háromszáz új mentőautót, valamint védőruhákat vásárolnak a mentőknek. Emellett soha nem látott mértékű bérfejlesztési program indul. A Népszava kormányzati forrásból úgy tudja, az erről szóló előterjesztés hamarosan a kabinet elé kerül.

A programot még az előző főigazgató, Máté Gábor mellé a nyáron kinevezett miniszteri biztos, Mártai István készítette, s noha többen úgy vélték, ezzel a grandiózus intézkedési csomaggal Mártai visszatér a főigazgatói székbe, végül Csató Gábor lett a mentők új vezetője. Csak a bérek kiigazítására csaknem 12 milliárd forintot szánnának, méghozzá úgy, hogy 2017 májusában kezdődne a béremelés, a mentőtisztek jövedelme összességében 170-220 ezer forinttal, a mentőápolóké 100-120 ezer forinttal lehet több, mint most.

Az ombudsman már 2003-ban jelezte: tarthatatlan, hogy a fertőzésveszélynek kitett mentősök, nem mind kapnak megfelelő védőruhát, és akinek van annak speciális tisztításáról sem gondoskodik az OMSZ. A tervezet csaknem kétmilliárd forintot szán e célra. Üröm az örömben, hogy csak 2018-ban érkezhet meg a dolgozókhoz az új ruházat. A tervezetben szerepel az is, hogy a választások évére a mentőautók átlagéletkora már csak hat év lesz. A cél érdekében két év alatt 324 mentőautót vásárolnak. Jelenleg a járművek csaknem negyede tíz évnél öregebb.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink