hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Bábiné szerint jó lesz

A védőnői hálózat átszervezéséről kérdezte a TEOL Bábiné Szottfried Gabriella miniszteri biztost, aki országjáró körútján épp Tolnában járt.

A beszélgetésben emlékeztetnek: tavasszal több, mint 1700 aláírást gyűjtöttek a védőnők, kérve állami gondozásba vételüket, aminek a kormányzat kész is eleget tenni.

– Július elején kezdtem el járni az országot – mondja miniszteri biztos az interjúban –. Minden megyeszékhelyre ellátogatok abból a célból, hogy a területen dolgozó kolléganőktől összegyűjtsem a javaslatokat, észrevételeket; problémáikat meghallgassam. Jelenleg az országjárás felénél tartok és reményeim szerint szeptember végére tudom összegezni a területen tapasztaltakat. A jogszabályi háttér kialakítása során ezeket figyelembe vesszük. A mostani pontfinanszírozás nagy eltéréseket mutat: van olyan település, ahol több milliós a maradvány és van olyan, ahol a fenntartónak kell több millióval kiegészíteni a feladatellátást. Az egységes munkáltatói szerv esetén az egyenlőtlenségek lényegesen mérséklődhetnének mind a területi munkában, mind a bérezésben. Az informatikai háttér fejlesztése (tablet, védőnői felhő) a minőségi munkavégzést fogja segíteni, hiszen a kevesebb adminisztráció, a gyorsabb információcsere a társ szakmákkal (házi orvos, házi gyermekorvos, iskolaorvos, szülész) már nem foglalja le a munkaidő felét – olvasható a teol.hu-n.

hirdetés

Könyveink