2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Az SMS-ek segítik a dohányzásról való leszokást

Egy, az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat kimutatta, hogy a támogató jellegű szöveges üzenetek megduplázhatják azok számát, akik sikeresen leszoknak a dohányzásról.

Annak a 2.900 dohányosnak, akik támogató szöveges üzeneteket (pl. „meg tudod tenni”) kaptak, több mint 10 százaléka szokott le a cigarettáról 6 hónap alatt, míg azok körében, akik nem kaptak ilyen támogatást, csak 4,9 százalék volt a dohányzásról lemondók aránya.

A vizsgálatról a szerzők a Lancetben számoltak be, és arra ösztönözték az illetékeseket, hogy a dohányzásról való leszokást segítő eszközök körébe vegyék fel az üzeneteket is.

A kormányzati statisztikák szerint a dohányosok kétharmada azt mondja, hogy le akar szokni. A vizsgálatban 5.800 ilyen személyt vizsgáltak. Közülük 2.915-en 6 hónapon át támogató üzeneteket kaptak, a többiek csak egy olyan szöveget, amelyben megköszönték nekik a vizsgálatban való részvételt.

Az első 5 hét során napi öt üzenetet küldtek a kísérleti alanyoknak, majd a következő 26 héten hetente hármat. A résztvevőknek arra is lehetőségük volt, hogy – szintén SMS-ben – specifikus tanácsokat kérjenek, ha nagyon szenvedtek a cigarettahiánytól vagy ha visszaestek, és ismét dohányozni kezdtek.

A leszokást objektív módon, a nyálbeli kotininszint vizsgálatával ellenőrizték. (A kotinin a nikotin anyagcsereterméke.) Hat hónap múltán az üzeneteket kapók 10,7 százaléka szokott le – kétszer annyian, mint ahányan az üzeneteket nem kapók közül.

Dr. Caroline Free, aki a txt2stop nevű vizsgálatot vezette, azt mondta, hogy a szöveges üzenetekkel nagyon kényelmesen lehet a dohányosokat a leszokásra ösztönözni. A txt2stop-ról a résztvevők azt mondták, hogy olyan volt, mintha egy barát bíztatta volna őket vagy egy, a vállukon ülő angyal.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente 6 milliónyian halnak bele a dohányzásba, főleg azokban az országokban, ahol az emberek jövedelme alacsony vagy közepes. Az Oxfordi Egyetem két tudósa, dr. Derrick Bennett és dr. Jonathan Emberson szerint a szöveges üzenetek szerte a világon segíthetik a leszokást. Ez egy új lehetőség lenne a nagyobb és a közepes jövedelmű országokban, de kezdeti lépésként a szegény területeken is hasznos lenne – állítják. Emellett olyan javaslatok is elhangzottak, amelyek szerint az üzeneteket másféle viselkedésváltozások ösztönzésére is fel lehetne használni.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, BBC)
hirdetés

Könyveink