hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Egy Facebook-csoport, ahol az orvos válaszol

Az RTL Pukoli Dániel neurológus-alapítót és Szabó Alexandra orvost kérdezte a Vakcinainfó – Az orvos válaszol nevű Facebook-csoportról.

Milyen célból hozták létre a Vakcinainfó csoportot? 

Pukoli Dániel: A koronavírus alatt, 2020 márciusában egy másik orvos kollégámmal hoztuk létre a Vakcinainfó csoportot, aminek az eredeti célja kettős volt. Egyrészt korrekt tájékoztatást kívántunk nyújtani az új típusú koronavírusról és az általa okozott Covid-19 betegségről, másrészt szerettünk volna a csoporttagok számára a lecsökkenő egészségügyi kapacitás mellett online segítséget nyújtani a különböző egészségügyi panaszok esetén.

Szabó Alexandra: Én 2021 márciusban csatlakoztam, egy volt egyetemi tanárom hívott. Akkor már vakcinacsoportként üzemelt, és kb. 10-15 aktív válaszadó volt. A tagok aztán Facebookon aktív kollégákat kerestek meg, akár ismeretlenül is, hogy csatlakozzanak.

P.D.: Másodjára akkor nyitottuk meg a csoportot, amikor elérhetővé váltak a vakcinák. Azt tapasztaltuk ekkor a pandémia alatt, hogy rengeteg az álhír és az interneten, a közösségi médiában megjelenő téves információ. A körülményesebbé, akadozóbbá váló orvos-beteg kommunikáció és az orvosokba vetett bizalom csökkenése mind hátráltatta a vakcinák iránti bizalomnak a kialakulását, ezáltal az átoltottságnak a növekedését.

Mennyi tévhittel találkoztak, amikor még alapvetően covid-fókuszú volt a csoport?

Sz.A.: Rengeteggel. Azt láttuk, látjuk, hogy – Einsteint meghazudtolva – a sötétség néha gyorsabban terjed, mint a fény. Az álhírek futótűzként terjednek, rengeteg like-ot, kommentet és megosztást kapnak. Az egyik nagyon betapadt téves gondolat az volt, hogy aktív covid infekcióra nem szabad ráoltani. Csakhogy a téves információk valós egészségügyi kockázatokat rejtenek, többek között ennek ellensúlyozására hoztuk létre a csoportot. A szabályaink is szigorúak: csak orvosi diplomával rendelkező szakember kommentelhet és a kérdező. Másnak tilos beleszólni, ha valaki mégis így tesz, búcsút intünk neki, avagy belső szleng alapján „statim emissio”-ban részesül. A gyakori álhírek ellen készültek a legelső GYIK dokumentumaink is, a kérdések feltétele előtt ezeknek az anyagoknak az átolvasását kötelezővé is tettük.

P.D.: Az internet megjelenése megváltoztatta az információszerzésnek a módját. A laikusok számára rengeteg az adat, de ez megfelelő háttértudás és értelmezési, rendszerezési képesség nélkül sokszor inkább csak zavart kelt, és nem eredményez fejlődést.

A Covid-19 aztán szép lassan lekerült a napirendről, helyette jöttek az újabb és újabb témák.

Sz.A.: A járvány aktuális állását mi szépen le tudtuk mérni a napi kérdések számából és mintázatából. A lecsengésével párhuzamosan egyre inkább egyéb kérdések kerültek előtérbe. Először kicsit furcsa volt, aztán már megörültünk egy-egy eltévedt covid-kérdésnek.

P.D.: A csapatnak jelenleg egyébként több mint 30 tagja van, hogy első kézből nyújtsunk hiteles, bizonyítékokon alapuló szakmai tájékoztatást a kérdező betegek részére. Szeretnénk természetesen növelni az egészségtudatosságot is. Van köztünk sebész, bőrgyógyász, fogszakorvos, szülész, belgyógyász, kardiológus, infektológus, neurológus… Szóval ők a munka és a magánélet mellett naponta akár több órát is feláldozva segítenek a kérdések megválaszolásában.

Egyértelmű, hogy ebből valamilyen formában pénzt tudnának keresni. Szeretnének?

P.D.: Amikor megalakultunk, tényleg a tájékoztatás volt a cél, meg persze az, hogy ha esetleg elmarad egy szakrendelés, vagy nem tud bejutni egy beteg a szakemberhez, akkor nálunk meg tudják kérdezni, hogyan tovább. Semmilyen úgymond „hátsó szándék” nem volt bennünk, és most sincs. Három évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közösségi médiában majd naponta több 100 embernek adunk tanácsot az egészségével vagy a problémájával kapcsolatban. A pandémia azonban sok mindent megváltoztatott, és előtérbe kerültek az online tanácsadások. De sosem szabad elfelejteni, hogy az ilyen tanácsadásoknak is megvannak a maguk korlátjai, és vannak olyan helyzetek, amikor elkerülhetetlen az orvosi vizsgálat.

Sz.A.: A válaszadók motivációja általában az önzetlen segítségnyújtás, a tenni akarás, a társadalmi felelősségvállalás, és nem utolsósorban a jó hangulatú csoport. Két-három havonta rendszeresen találkozunk egy társunknál Turán egy jó kakaspörköltre. Van egy belső chatcsoportunk is, ahol a vicceken át pszichés és életvezetési tanácsokig minden szóba kerül, valamint a nehéz esetek konzíliuma is zajlik. Nem nagyon csatlakoznak új „szent őrültek” a csapathoz, de a régiek megmaradtak. Talán a lelkesedés alábbhagy bennünk időről időre. Szerencsére ilyenkor hátrébb lehet húzódni, és akkor átvenni a stafétát újra, amikor a türelem és a lelkesedés visszatér.

A teljes interjút az RTL közli.

(forrás: RTL.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés