hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Az orr nyálkahártyájának csillói árulkodnak a halál idejéről

Az orrüreg nyálkahártyájának felszínét beborító apró nyúlványok – a folyamatosan csapkodó csillók – a halál beállta után még órákig nem állnak le, lassuló mozgásukból következtetni lehet, hogy mikor hunyt el valaki – állítják a Bari Egyetem kutatói.

A halál beálltának pontos idejét nem mindig könnyű megállapítani. A szakértők a holttest hőmérséklete, a hullamerevség alapján próbálnak következtetni a halál időpontjára. A pontos meghatározást befolyásolhatja azonban a külső hőmérséklet, ahogy az is, ha az elhunyt halála előtt röviddel verekedett - olvasható a New Scientist tudományos hírportálon.

A csillók, amelyeknek feladata a lerakódott a kórokozók, a por, korom- és növényi részecskék, valamint a nyák "kiűzése" az orrból a garat felé, viszont hasznos kiegészítő "mérőműszerként" szolgálhatnak az igazságügyi orvosszakértők számára, különösen, ha a vizsgálatokat a halál beállta utáni első 24 órában végzik.

Biagio Solarino, az olaszországi Bari egyetemének kutatója kollégáival 100 elhunytnak az orrából vett mintát, majd vizsgálta a csillókat. "A halál után húsz órával még mindig csapkodtak, bár lassuló ütemben" – hangsúlyozta Biagio Solarino. Hozzátette: a lassulás üteméből következtetni lehet a halál beálltára, ugyanis működésüket nem befolyásolják környezeti tényezők.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink