hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Az önkormányzatok szövetsége nem támogatja a rendelők államosítását

Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, semmiképp nem támogatják a járóbeteg-ellátás teljeskörű és kötelező államosítását célzó kormányzati javaslatot.

Nem áll módunkban támogatni olyan javaslatot, amit meg sem beszéltek velünk, a Belügyminisztériumban folytatott egyeztetés alkalmával az államtitkár meg sem hallgatta az önkormányzati szövetség álláspontját, ugyanakkor a MÖSZ készen áll a további egyeztetésekre – fűzte hozzá.

Szavai szerint a centralizáció nem oldja meg a forráshiányt és  a szakemberhiányt. "Nem a centralizáció hiánya a probléma, hanem a megfelelő bérek hiánya és a szakemberek hiánya jelenti az igazi problémát"  jegyezte meg a főpolgármester. Hozzátette: a javaslat egyébként jelentős forráskivonást is jelentene az egészségügyből, hiszen jelenleg az önkormányzatok az állami finanszírozás felett, önként vállalt feladatként jelentős pénzt fordítanak saját rendelőik fenntartására, működésére, ami Budapest esetében akár évi 20 milliárd forint is lehet.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2019 végén kötött egy megállapodást a fővárosi önkormányzattal, amelynek értelmében a főváros mindent megtett az atlétikai stadion megépítése érdekében, viszont a kormányzat vállalta, hogy öt éven keresztül 50 milliárd forint értékben fejleszti a budapesti járóbeteg-ellátást. Nem azért kötöttük a megállapodást, hogy a kormány utána államosítsa a rendelőket, a törvényjavaslat tulajdonképp ennek a megállapodásnak a "felrúgását" jelenti  hangoztatta.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a MÖSZ elnöke bejelentette, hogy nemzeti energiacsúcs összehívását kezdeményezi a Magyar Önkormányzatok Szövetsége november végére, a szakértői egyeztető fórumra az önkormányzatok és a szolgálatók képviselői mellett várják a kormányzat képviselőit is. A rendezvényen összegezni kívánják azokat a javaslatokat, amelyeket a szakemberek az asztalra letesznek annak érdekében, hogy az önkormányzatok átvészeljék a kialakult energiaválságot  mondta. Gémesi György közölte: a MÖSZ javasolja, hogy a távhő ötszázalékos áfájához hasonlóan azonnali segítségként a gáz és a villany áfáját is csökkentse a kormány öt százalékra, illetve javasolják hogy az önkormányzatok ne kössenek féléves és egyéves megállapodásokat az energiaszolgáltatókkal, havonta, kéthavonta próbáljanak a napi ár alapján a szolgáltatás áráról megállapodni.

Pikó András, Józsefváros polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: az elnökségi ülésen kialakították álláspontjukat a szociális törvény tervezett módosításáról is. Javasolják, hogy kerüljenek az önkormányzatokhoz a szociális feladatok ellátására szolgáló adók, illetve kapják vissza az önkormányzatok azokat a forrásokat is, amelyeket  például szolidaritási adó címén  a kormányzat korábban elvont tőlük  mondta.

Eszes Béla, Jánoshida polgármestere a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a kistelepülések önkormányzatai nem rendelkeznek forrásokkal ahhoz, hogy támogassák a energiaválság miatt nehéz helyzetbe került embereket, ezért arra kérik a kormányt, hogy például a szociális tűzifa vásárlásához biztosítson megfelelő forrást.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink