hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Vélemény

Az onkológiai intézetből távozó orvosok nyílt levele a miniszternek

Az egészségügyi miniszter nyilatkozatában személyes konfliktusnak minősítette az onkológiai intézetben kialakult botrányt. Az onnan távozni kényszerülő orvosok nyílt levélben tiltakoznak.

„Azt gondolom, hogy ott egy személyes konfliktus volt. Volt egy kolléga, aki körülbelül egy évvel ezelőtt az egyik fővárosi kórház osztályvezető főorvosaként elment szintén osztályvezető főorvosnak az Országos Onkológiai Intézetbe. És akkor egy év után, azt kell, hogy mondjam kiderült, hogy ez nem volt egy feltétlen jó döntés. Az onkológiai intézetben egy abszolút speciális feltételrendszer van, ami alatt azt kell érteni, hogy szinte csakis és kizárólag, az esetek körülbelül 99 százalékában daganatos betegekkel foglalkoznak, de egy közkórház nőgyógyászati osztálya nem ilyen jellegű. Ugye, ott van szülészet, vannak egészséges nők is, nem csak daganatos betegek. A konfliktusforrás tulajdonképpen ebből adódott... Azok a kollégák, akik ott maradtak az osztályon és akik egyébként ott dolgoztak azelőtt is, el tudják látni az összes olyan műtétet, ami csak az onkológiai intézetben végezhető...” – mondta Székely Tamás a Nap-kelte című műsorban. A miniszter cáfolta az említett nőgyógyászati vezetők kijelentéseit a betegfelvételi korlátozásról is.

„Augusztus 11-én az MTV Napkelte-Vendégasztal műsorában Székely Tamás miniszter úr az Országos Onkológiai Intézet nőgyógyászati onkológiai osztályán kialakult helyzetről olyan nyilatkozatot tett, ami az ügyben részt vevő kollégákra nézve sértő és valótlan állításokat tartalmaz, s citált olyan kijelentéseket az intézetből távozott kollégáktól, amit ők nem tettek, és amitől elhatárolódnak” – írja az orvoscsapat nevében Ungár László.

„A miniszter állítása szerint az intézetben kialakult konfliktus olyan személyes jellegű okból fakadt, ami az országos intézet speciális, onkológiai profiljából adódott. Kijelentése azt sugallta, mintha a távozó főorvosokat a nem onkológiai betegek ellátásának hiánya motiválta volna. Mindkét állítás: a konfliktus személyes jellege és a feltételezett oka olyan rágalom, melyet az érintett orvosok visszautasítanak. A miniszter azt is állította, hogy az országos intézetben a betegforgalom korlátozás nélkül történt az elmúlt időszakban. Kétségtelen, hogy a távozásukkal tiltakozó kollégák körül kirobbant nyilvános vita kapcsán született (...) főigazgatói körlevél a betegfelvételi korlátozáson ésszerű módon enyhített, de az azt megelőző körlevelek egyértelműen tanúsítják a korlátozást. A főigazgató a korlátozásokkal kapcsolatban kérdést feltevő kollégák egyikét megalázó módon leváltotta, az osztályvezetőt felügyelet alá helyezte, harmadik kollégájukat pedig elbocsátással fenyegette” – állítja az orvos.

„A miniszter azt is kijelentette, hogy speciális műtéteket az orvoscsoport odaérkezése előtt és után ugyanúgy folytat majd az országos intézet orvoscsoportja. Elkerülte a miniszter úr figyelmét, hogy az általa említett nőgyógyászati onkológiai speciális műtétek többségét Budapesten ez az orvoscsoport végzi a mindenkori munkahelyén. Az országos intézet a továbbiakban nem szorul betegfelvételi korlátozásra, mert ezeket a betegeket az ország legtöbb nőgyógyászati osztályáról továbbra is a nemzetközi hírű orvoscsoport régi-új munkahelyére, a főváros kórházaiba irányítják.”

Elutasítjuk miniszter úr lekicsinylő véleményét az intézetből távozó orvosokkal kapcsolatban, és elutasítjuk, hogy az intézetben kialakult helyzetért a távozó orvosokat tegyék felelőssé" – zárul a nyílt levél.

 

Akik eddig távoztak

A jelenlegi főigazgató idején több vezető orvos távozott az Országos Onkológiai Intézetből.

Legutóbb dr. Ungár László, az Európai Nőgyógyászati Onkológiai Társaság elnöke. Tanít többek közt New Yorkban, Moszkvában, Tel-Avivban, Hongkongban. Csapatának több műtéti eljárása világszerte elterjedt.
Dr. Bősze Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Európai Nőgyógyászati Onkológiai Akadémia alapítója és elnöke, a fővárosi Szent István kórház főorvosa.
Dr. Bakáts Tibor, az orvostudományok doktora, negyven éve dolgozik kutatóorvosként a Magyar Tudományos Akadémián, illetve a Cambridge-i Egyetemen. 1995-ben küldték el az onkológiáról.
Dr. Bodó Miklós tanszékvezető, egyetemi tanár. A UICC, a daganatkutatás nemzetközi szövetségének egyetlen magyar tisztségviselője. Nyolc évig vezette a nemzetközi Rákellenes Unió diagnosztikai csoportját.
Dr. Bodoky György, az emésztőszervi daganatok nemzetközi specialistája, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke, hat nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.
Dr. Ésik Olga, a sugárterápiás szakma egyik hazai vezetője, a pécsi egyetem oktatója, tanított Bécsben, Essenben, Heidelbergben, New Yorkban és Amszterdamban is.
Dr. Köves István Magyarország egyik vezető daganatsebésze, számos könyv szerzője, nemzetközi sebésztársaságok tagja.
Dr. Szántó János, a Debreceni Egyetem tanszékvezető tanára.
Dr. Horváth Ákos, a Debreceni Egyetem sugárterápiás tanszékvezető docense.
Dr. Telekes András, a daganatos fájdalomcsillapítás nemzetközi szinten elismert szakértője, könyvek és publikációk szerzője.

 

Kun J. Viktória, Népszabadság Online

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés