hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az OLAF is vizsgálja a magyar egészségügyi gigakartell ügyét

A 444 szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal, azaz az OLAF arról tájékoztatta Hadházy Ákos független parlamenti képviselőt, hogy vizsgálatot indított a 2015-ös magyar egészségügyi gigakartell ügyében.

Az ügyben már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is lefolytatott egy eljárást, és ugyan rekordméretű, 1,6 milliárd forintnyi bírságot szabott ki az érintett cégekre (köztük a Siemensre, a GE-re és a Philipsre) a kartell által elnyelt pénzhez képest ez elenyészően apró összeg.

Az ügyben jelenleg a magyar rendőrség is nyomoz, de nem tudni, mi lesz a nyomozás vége. Azt sem tudni, hogy a rendőrségi nyomozás pontosan melyik EU-s pályázatokat érinti, a GVH ugyanis csak egy KEOP-pályázat ügyében vizsgálódott, holott ezzel egy időben zajlott egy másik pályázat is TIOP-os forrásból, és azon is ugyanazon a cégek kerestek, akik a kartellügyben érintettek.

Hadházy Ákos a 444-nek azt mondta, ő nem bízná az ügyet a magyar rendőrségre, ezért is kereste meg az OLAF-ot, és ezért tesz majd bejelentést Németországban is. „Hátha ott a Siemens is beszédesebb lesz. Kíváncsi vagyok, Németországban mit válaszolnak”, mondta a képviselő.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink