hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Az intézmények kötelessége, hogy kifizessék a rezidensek többletbérét

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól megkapták az intézmények a hiányszakmában dolgozó rezidensek többletbérét fedező összeget. A szolgáltatóknak kötelessége utólag rendezni a kifizetéseket.

Az egészségügyért felelős államtitkárság a Magyar Nemzetben megjelent cikkre reagált, mely szerint vizsgálatot kezdeményez a Magyar Rezidensszövetség az egészségügyi államtitkárságnál a hiányszakmákban elhelyezkedő szakorvosjelöltek bértöbbletének kifizetéséért.

A lap a csütörtöki lapszámban azt írta, hogy 150 százalékos bér jár a 17 hiányszakmában elhelyezkedő szakorvosjelölteknek, de azt sok kórházban nem kapják meg.

Ezt a szaktárca közleménye is megerősítette. Eszerint 50 százalékos "hiányszakma pótlékra" jogosultak azok a szakorvosjelöltek, akik a 17 előre meghirdetett hiányszakma valamelyikében helyezkednek el.

A többletpénzt központi forrásból a szaktárca finanszírozza, de ezt az összeget az intézmények másra nem fordíthatják, mint a rezidens bérének kiegészítésére - hangsúlyozták.

Azok a szolgáltatók, akik erre vonatkozóan támogatási szerződést kötöttek a minisztériummal, azok számára a szükséges összeget a szaktárca már folyósította, azt nem kell lehívniuk az intézményeknek.

Ezeknek a szolgáltatóknak "jogszabályi és szerződési kötelességük", hogy az érintett szakorvosok számára a pluszbért a munkabéren felül havonta, illetve legkésőbb a támogatási összeg megérkezésétől számított 30 napon belül megfizessék.

Abban az esetben, ha az egészségügyi szolgáltatók nem a szerződésben leírtak alapján használják fel a támogatási összeget, kötelesek azt visszafizetni – írta a szaktárca.

A közlemény szerint: "amennyiben bejelentés érkezik a tárca részére azzal kapcsolatosan, hogy valamely intézménynél nem megfelelően zajlik a támogatás kifizetése, a tárca elvégzi az ellenőrzést, felszólítja az intézményt a jogszerű eljárásra, ha szükséges – bár nem ez a cél – megteszi a szükséges jogi lépéseket (támogatás visszavonása, szerződésbontás stb.)". Eddig ilyen ügyben nem érkezett hozzájuk bejelentés – emelte ki a szaktárca.

A szóban forgó "hiányszakma pótlékkal" a szaktárcának az a célja, hogy azoknak a szakmáknak az utánpótlását is biztosítsák, "amelyek kiegészítő ösztönzők nélkül nem lennének vonzóak a pályakezdő orvosok körében" - írták.

A szaktárca kiemelte: ez a kisebb összegű céltámogatás nem tudja megoldani az egyes intézmények munkaerő és finanszírozási gondját. Ugyanakkor azt is hozzátették: azáltal, hogy az intézmények "kormányzati támogatással kiegészített bérrel tudnak alkalmazni néhány fiatal, hiányszakmában foglalkoztatott orvost", lehetőségük adódik arra, hogy más területekre (akár bérterületre), csoportosítsanak át forrásokat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink