hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Az idősebb apák gyerekei tovább élhetnek

Az idősebb korban apává váló férfiak hosszabb telomereket örökítenek át utódaiknak, akik ezért potenciálisan tovább élhetnek – vélik vizsgálataik alapján amerikai kutatók.

A kromoszómák végét védő "kupakok", a telomerek minden egyes sejtosztódásnál rövidülnek, ezért korábbi kutatások kapcsolatba hozták a telomerek hosszát az egészséggel és az élettartammal, noha az összefüggést eddig nem igazolták egyértelműen.

Korábbi kutatásokból az is ismert, hogy a spermiumokban lévő kromoszómák telomerjei a többi sejtben lévő telomerekkel ellentétben nem rövidülnek az életkorral, hanem éppen ellenkezőleg, hosszabbodnak. Az idősebb korban apává váló férfiak ezért általában hosszabb telomerű kromoszómákat örökítenek át gyerekeiknek.

Az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában megjelent tanulmányhoz 1779 fülöp-szigeteki fiatal felnőtt vérmintájában vizsgálták a telomerek hosszát, majd kapcsolatot kerestek a kapott értékek és az apák, illetve nagyapák kora között.

Dan T. A. Eisenberg, az Északnyugati Egyetem munkatársa és kutatócsoportja szerint az eredmények igazolták, hogy minél idősebb a fogantatáskor az apa, gyerekében annál hosszabbak lesznek az apai kromoszómák telomerjei. Az összefüggés ráadásul még a nagyapákra is érvényesnek bizonyult, minél idősebb korában született a fia, azaz az apa, annál hosszabbak voltak az unoka apai ágon örökölt telomerjei is. A felmérésben szereplő apák 15 és 43 év között voltak gyerekük születésekor.

Az idősebb apák több káros genetikai mutációt is átörökíthetnek.

(forrás: MTI/Origo)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink