2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Az idén is felbukkant Romániában a nyugat-nílusi vírus

Az idén először egy 37 éves nőnél bukkant fel Romániában a nyugat-nílusi vírus, amely tavaly több tucatnyi embert fertőzött meg.

A Mediafax hírügynökség szerint a Galac megyei nőt július elején szállították kórházba súlyos állapotban agyhártyagyulladással, de jelenleg kielégítő az állapota. Az analízisek eredményei most váltak ismertté, és kiderült, hogy a nő a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi vírussal fertőződött meg.

Molnár Géza, az egészségügyi miniszter tanácsadója elmondta: a vírus az idén a várakozásokhoz képest később bukkant fel, s nem lehet megjósolni, hogy továbbterjed-e. Hangsúlyozta, hogy egyelőre csak egyedi esetről van szó, nem járványról.

A tanácsadó kiemelte, hogy a nyugat-nílusi vírust egy bizonyos szúnyogfajta terjeszti, és a betegség nem terjed emberről emberre. Romániában általában a déli és délkeleti vidéket érinti, ott folyik a Duna, amelynek árterületén ez a szúnyogfajta él.

Tavaly Romániában 57 személyt fertőzött meg a vírus, öten vesztették életüket.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink