hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Az enyhe koronavírus-fertőzés is komoly bajokat okozhat az agyban

Az Oxfordi Egyetem tanulmánya szerint a koronavírus okozta Covid-19 az agy zsugorodását okozhatja, csökkentheti a szürkeállományt az érzelmeket és a memóriát irányító régiókban, és károsíthatja a szaglásérzékelésért felelős területeket, közli az MTI nyomán a hvg.hu.

„Erős bizonyíték van arra, hogy a Covid–19 következtében agyi rendellenességek lépnek fel” – írták a kutatók a hétfőn publikált tanulmányban. A kutatásban részt vevőknél, még az enyhe eseteknél is a koncentrációért és a szervezésért felelős „végrehajtó funkciók romlását” mutatták ki, és az agy mérete átlagosan 0,2-2 százalékkal zsugorodott.

A betegség hatásai olyanoknál is jelentkeztek, akiket nem kellett kórházban kezelni. A tudósok szerint további vizsgálatokkal lehet majd megállapítani, hogy ezek a szövődmények részben visszafordíthatók-e, vagy hosszú távon fennmaradnak.

A Nature tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a covidos páciensek egy részénél csökkent a figyelem, a koncentráció és az információfeldolgozás sebessége, valamint károsodott a memória, írja a lap.

(forrás: MTI/hvg.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink